"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Formula 1 (2004)
Ugye amit most leírtál te sem gondolod komolyan. Ne tedd már nevetségessé előttem is magadat. Én is egy komoly embernek tartalak, akivel lehet értelmesen nézeteket ütköztetni, de mintha a lila köd leszállt volna, mikor Csumakkerről van szó. Még a végén elhiszem, hogy te is piros zoknit viselsz. Kábé úgy volt Alonso a kavicságyba süppedve, ahogyan annakidején Csumi. De egyébként kár vitatkozni is ezen, mert így is úgy is a két ferrari nyert volna.
Fogalmam sincs minek kell kiforgatni a szavaimat, de hát ezen már nem csodálkozom.
Megszoktam tőled, hogy időnként felbukkansz és oda-oda szúrogatsz nekem. És általában én vagyok a célpontod. Nem kell engem komálni, stb. Csak úgy feltünt az idők során...
"Azért volt itt két alapvető különbség:
- Alonso a menetiránnyal szemben állt meg, míg Sumi anno menetirányban(a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy menetiránnyal szemben nem közlekedhet autó a pályán, még tolva sem)
- Alonso teljesen a kavicságyon "parkolt le", Suminak az első két kereke az aszfalton volt."
Én ezt írtam.
No most, ha a sumi nem menetiránnyal szemben állt meg, akkor miről beszélünk tovább? Az itt mellékes, hogy full párhuzamosan az út szélével menetirányban, vagy nem.
A lényeg, hogy nem menetiránnyal szemben és az aszfalton volt a két első kereke.
Amúgy meg megnéztem volna, hogy a kavicságyba süppedt Alonsot milyen módon taszigálják vissza a pályára.
Mert azért itt az időtényező sem mellékes. Mig sumit anno kb 5 mp alatt vissza lehetett juttatni, itt kemény meló lett volna ugyanez.
És ezidő alatt végig életveszélyben lettek volna a pályabírók és Alonso is.
Ilyenkor a pályabírók és a versenyigazgatóság felelőssége a döntés. Valószínű mérlegeltek és nem akartak bevállalni ekkora kockázatot.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Éééértem, tehaát ha nem hozzám szólsz, akkor mit pofázok.
Világos. Ebben az esetben csak arra kérlek, hogy ezt magadra nézve is tartsd kötelező erejűnek.
Köszönöm, hogy kimondtad: nem menetirányban állt le.
Most már csak a szögmérőt kell elővenni, hogy az a merőleges hány fok. Én hiába forgatom azt a képet, nem jön ki a 90 fok.

divide et impera
A hozzászólásodból úgy tünt, hogy mi erről vitatkoztunk, pedig ezzel kapcsolatban egy szót nem szóltam neked.
Amúgy igaz, nem menetirányban állt a kocsija orra, hanem arra merőlegesen. Mindenesetre nem szemben.
Amúgy igaz, nem menetirányban állt a kocsija orra, hanem arra merőlegesen. Mindenesetre nem szemben.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Mit?
Hogy merre állt schumi kocsijának orra!
Na, Eric, merre?

Hogy merre állt schumi kocsijának orra!
Na, Eric, merre?

divide et impera
"Ha szerinted schumi menetirányban állt meg, akkor itt be is fejezhetjük..."
Már mit is?
Beszélgettünk mi valamiről?
Már mit is?
Beszélgettünk mi valamiről?

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Ha szerinted schumi menetirányban állt meg, akkor itt be is fejezhetjük...
Nekem Lauda nyilatkozata az irányadó:
"- Schumi németországban volt, naná, h visszatolták. Itt Olaszországban Alonso-t nem tolták vissza.
- Riporter: "Szóval Barcelonában Alonsot visszatolják?
- Minden bizonnyal igen!"
Na, ez a lényeg visszatolósdi ügyben.

Azért volt itt két alapvető különbség:
- Alonso a menetiránnyal szemben állt meg, míg Sumi anno menetirányban(a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy menetiránnyal szemben nem közlekedhet autó a pályán, még tolva sem)
- Alonso teljesen a kavicságyon "parkolt le", Suminak az első két kereke az aszfalton volt.

Alonso hiába könyörgött
A spanyol versenyző gépe kifejezetten jól ment, dobogós helyen volt, amikor a második sikán előtt megpördült, és kétharmad részben a kavicságyban, egyharmad részben a pályán állt meg. A két hátsó kerék elakadt a sóderban, de a motor nem állt le, így Alonso az odasiető pályabírókat arra próbálta rávenni, tolják vissza a pályára. Azok viszont megtagadták a segítséget, így félpercnyi huzavona után a pilóta kiszállt, a kocsit pedig kisdaruval emelték a szalagkorlát mögé.
A pórul járt versenyző úgy gondolja, kiszúrtak vele, hiszen a munkások kötelesek lettek volna visszajuttatni a kocsit az aszfaltra, amit megtették a nürburgringi pályabírók a 2003-as Európa GP-n Michael Schumacher Ferrarijával. A németet akkor pontosan ugyan ilyen helyzetben kitolták, és a hatodik helyen végzett.
Joggal reklamál a spanyol
Alonso le is vonta a következtetéseket az eset után: "Úgy látom, ha nem piros autót vezetsz, nem számíthatsz segítségre a pályabíróktól. A szabályok szerint ki kellett volna tolniuk a kocsimat sóderből, mégsem tették".
A huszonkét éves spanyolnak igaza is van, a szabálykönyv szerint ugyanis ha egy kocsi a pályán vagy annak közelében veszélyes helyen áll, nem tud tovább menni, de jár a motorja, akkor a lehető leggyorsabban el kell távolítani a helyszínről, mielőbb megszűntetve a veszélyhelyzetet. Ez pedig - csakúgy, mint tavaly Schumachernél - az lett volna, hogy egy mozdulattal kisegítik a kavicságyból, nem pedig, hogy darura kötik.
index.hu

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Menetiránnyal szemben állt meg az autója, így nem tolhatták vissza a szabályok szerint. Pont.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 18:18
- boldog születésnapot nekem!:) [4020]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]