Versek - dalszövegek - idézetek...

Ez jó, ez tetszett



József Attila:

Nem, nem, soha!


Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922. első fele)

A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.

- A költségvetésből nekünk kiszabott összeg oly csekély - mondta a biológus előkelő vendégének, miután bemutatta neki az állatkertet és a laboratóriumot -, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk belőle újrateremteni mindent fajt. Így tehát csak a fejlettebb, szebb állatoknak adunk életet. Azoknak, amelyeket felelőtlenségünk vagy butaságunk miatt brutálisan kipusztítottunk.
Egy pillanatra megállt, és a biztonsági árok fölött átnézett az erőtérrácsok mögött galoppozó, napfényben fürdő kvaggára. Odébb egy tengeri vidra dugta ki orrát a vízből, mellette egy gorilla bámult ki bambuszrúdjai közül. Galambok turbékoltak, orrszarvúk trappoltak, és egy zsiráf meresztette rájuk szelíd tekintetű szemét, majd tovább rágcsálta az előtte lévő fa leveleit.
- Az ott egy dodo. Nem valami szép, de kedves teremtmény. És nagyon gyámoltalan. Erre jöjjön! Megismertetem az újrateremtési folyamattal.
Egy óriási épület belsejében, hatalmas tartályok között haladtak. Az egyik előtt megálltak, és belestek a belsejébe. Valami kocsonyás anyag lüktetett benne.
- Ezek afrikai elefántembriók - szólt a biológus. - Úgy tervezzük, létrehozunk néhányat ebből a fajból, és a csordát az új állami rezervátumban eresztjük majd szabadon.
- Látom, élvezi a munkáját - jegyezte meg az előkelő vendég. - Szereti az állatokat, ugye?
- Én minden élettorma képviselőjét szeretem.
- És mondja, honnan kapják munkájukhoz a szükséges adatokat?
- Leginkább az ősi múzeumokban talált csontvázak és bőrök alapján dolgozunk, de a régészeknek sikerült előásniuk és lefordítaniuk néhány könyvet és filmet is. Ó, látja ezeket a hatalmas tojásokat? Az óriás moa csibéi növekszenek a belsejükben. Itt pedig nemsokára kifejlődnek a tigriskölykök. Ha majd megnőnek, elég veszélyessé válnak, de a rezervátumból nem tudnak majd kiszökni.
A látogató az utolsó tartály előtt megállt.
- Ebből csak egy van? Mi ez? - kérdezte.
- Szegénykém, olyan egyedül lesz! De őt szeretem a legjobban. Külön engedélyt kellett szereznem a létrehozásához - felelte a biológus elcsukló hangon.
- Olyan veszélyes lenne? - hajolt közelebb a látogató. - Veszélyesebb, mint az elefántok, tigrisek, medvék?
Hirtelen hátralépett.
- De hiszen ez... Hogy volt bátorsága?!
- Igen. Ez egy ember.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.