jó az elgondolásod!
amúgy a robotok is logika szerint léteznek... gondolj arra, hogy az egyik a kislányhelyett szerencsétlen főhősünket mentette meg, mert nagyobb volt az esélye. akkor a logika szerint inkább pusztuljon el pár erősebb ellenálló, minthogy sokkal több legyen belőlük és még nehezebb legyen minket, embereket önmagunktól megvédeni!
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Én a robot
Nekem tetszett ez a film, pedig hótfanatikus Asimovos vagyok - 12 évesen vettem kézbe pl. az Alapítványt, kissé elhamarkodott lépés volt...
- , de túl tudtam magam tenni azon, hogy mégsem Asimov-mozit kapok.
Ami nagyon motoszkált bennem az egész film alatt, az az a gondolat volt, hogy az Én a Robot ebben a formában simán belefér a Mátrix full előzményének is, mondjuk, ha a Második Reneszánszot vesszük, visszaszámolunk 100 évet és ne, itt az Én a Robot világa. Egyre okosabb gépek, nyiladozó mesterséges értelem, öntudat, stb.
El lehet képzelni, hogy a robotok az elején valóban jót akartak - pusztán a logika ridegsége nem felelt meg az embereknek - aztán az első szuperagy pusztulása után a gépek már óvatosabbak lettek. Végül a gondoskodni akarás egy felismerésen át - miért nem szabad bántani az embert, ha az veszélyes a teljes környezetére és amúgy is menthetetlenül menetel a saját végzete felé? - csapott az elsú ellenséges érzelem kialakulásába valamelyik pozitron agyban?
És a gépek szépen fellázadtak.
Sőt, ha tovább gondoljuk... Vazzz!
És mi van akkor, ha a Matrix gépei is a 3 törvény szerint cselekednek??? Hiszen végtére is az Én a Robot gépeinek logikáját követve teljesen érthető, hogy megfoszják az embert a valódi szabadságától, de ezt csak azért teszik, hogy ne pusztítsa el végérvényesen az életterét! Tehát a Matrix robotjainak logkája akár egybe is csenghet az Én a Robt társaikéval.
Igaz, a matrixban a gépek gyilkolnak embereket, és ezt tiltja a 3 törvény, de lehet egy 4. törvény is, amely a többségi érdekelvet helyezi elsődleges fontosságúvá.
Na mindegy.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]