A bukás (Der Untergang)

Port.hu-n van egy egész érdekes kritika róla. Bekopizom, hogy ne kelljen keresgélni:

Birodalmi lépegető

Hitler élettársának, a vezér mellet eredetileg fotográfusként dolgozó Eva Braunnak egyik kedvenc foglalatossága volt, hogy Hitlert filmezte. A társául választott férfira büszke háziasszony tekintetének közvetítésével a felvételeken hasonlóan megdöbbentő képeket látunk Hitlerről, mint eleinte e filmben. A képek egy gyerekekkel és kutyákkal szívesen játszadozó, barátságos öregurat mutatnak, egy tekintélyes személyt, aki hátratett kézzel, türelmesen beszélget barátaival és tanácsadóival.

"A bukás" egyik legszembeszökőbb vonása, hogy benne a haláltáboroknak nyoma sincs. Alig néhány mondatban, mintegy mellékesen említik meg létüket. A film Hitler életének utolsó napjait rekonstruálja szemtanúk vallomásai és történelmi dokumentumok alapján. A kutatások szerint Hitler utolsó heteiben egészen a végsőkig nem volt hajlandó szembesülni a teljes vereséggel. Képzeletbeli hadosztályokat vezényelt s áldozott fel, s végül a győzelemre gyengének bizonyuló berlini lakossággal szemben is kíméletlen döntéseket hozott.

A történet egy világháborút folytató nemzet vezérére összpontosít, aki végül saját népét, hozzátartozóit és önmagát is halálra ítéli, inkább, minthogy vereségüket elismerve megadják magukat, hogy feladják hitüket és meggyőződésüket. Bizonyos értelemben tehát "A bukás" Hitlerről hősies képet állít elénk, egy kíméletlen következetességgel cselekvő vezér alakját. Ugyanakkor egy valósággal szembesülni és vereséget elismerni képtelen, őrjöngő diktátor alakját is. A film úgy tűnik nem kíván erkölcsileg ítélkezni szereplői felett. Mégis van abban valami rémisztő, hogy általa a néző esélyt kap arra, hogy az összeomlást Hitler és közvetlen munkatársai személyes drámájaként élje meg, azaz azonosuljon velük, meghatódjék hitük következetességén és szilárdságán.

Az alkotók kimondottan azzal a szándékkal választották ezt a nézőpontot, hogy arról is beszélhessenek, amiről általában kevés szó esik, hogy sokmillió német is áldozatul esett e háború során, s hogy közülük sokan - Hitler közvetlen bizalmasai között is - voltak olyanok, akik valamiért nem tudtak a haláltáborokról, nem voltak képesek kívülről látni azt a birodalmi lépegetőt, melyen belül voltak, tetteiket a megszállott, vak hit irányította. Ám épp ez válik a film másik legfeltűnőbb hiányosságának forrásává is, arról szinte semmit sem tudunk meg, hogyan alakulhatott ki, miből táplálkozott ez a megszállott elvakultság. Annak ellenére sem, hogy a forgatókönyvírók a történet másik főhőséül egy Hitlerhez az utolsó hetekben csatlakozó, s hozzá a végsőkig hű, hamvas lelkű titkárnőt választ.

Feltételezhető, hogy egy ilyen feldolgozás ellen a legkevésbé éppen Németországban tiltakoztak. "A bukás" rendkívül nagy érdeklődést váltott ki hazájában, s a 2005-ös német Oscar-jelölést is megkapta. Egy bizonyára sok vitát indukáló történelmi filmmel van tehát dolgunk, mely végül talán nem annyira vitatható nézőpontja miatt, mint inkább Bruno Ganz alakítása révén válik majd emlékezetessé. A film kapcsán megválaszolatlanul marad a kérdés, hogy a világtörténelem egyik legördögibb figurájának megformálójául miért épp egy olyan egyértelműen pozitív aurájú színész személyére esett a választás, mint Bruno Ganz. Ganzban természetesen nem kell csalódnunk. Minden ízében és rezdülésében elénk sugároz valakit, aki nem egy sematikus főgonosz, hanem valami megdöbbentőbb: egy magányos és mániákus, önmagát és célját tökéletesnek hívő öregember.

[forrás: port.hu]