Vonatra várva a sínek között
Isten ült csak le mellém.
Sokáig nézett, majd böfögött.
Egyetlen cigarettát kért.
Gorombán taszította el kezem.
Rideg volt tekintete.
Áporodott szagú ruhája
Darabokban lógott, keze
Vadul reszketett, ahogy zsebéből
Aszalt szilvát vett elő.
Tán könnyet csalt elő szeméből,
Zaklatta egy emléksodor.
Emlékszem, szólt. Pedig nem akarok.
Kívántam a jót, szépet
Biztosan ily önző vagyok?
Ott ült, még csak rám sem nézett.
Rajongtam érte, tudod? térdére
Borult és sírni kezdett.
Árnyék, két távoli lámpa
Látszott. Térdre ereszkedett.
Karja egyre szorított magához.
Ne hagyj tovább szenvednem!
Szemembe nézett. Már tudtam.
Felléptem a peronra.
Azóta nem láttam. Hova lettél, Isten..?
[Brutus, fiam, ne játssz azzal a késsel! Valaki még megsérülhet.]
