"Tábornok úrhoz jön a sürgöny, hogy a berberek elfoglalták a Fasszalbasz fennsíkot." - fisher99
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A Magyar történelem - Aki Magyar Állampolgárnak érzi magát írjon!
Nekünk is azt kellett olvasni...
Erről én is hallottam már! Mármint arról, hogy azok a szavak, melyek legkorábban megjelennek egy nyelv születésekor (testrészek, rokonsági viszonyokat leíró kifejezések, élelemtípusok stb.) nagyon hasonlók, sőt, ezt egy másik topikban le is írtam már.
Ez egyébként csak annyit bizonyít, hogy az a népcsoport, mely a mai magyar nyelvnek ezen szavakat "adta", valamikor földrajzilag közelségben élt és kulturális kapcsolatban állt azzal a népcsoporttal, vagy csoportokkal, ami (amik) mondjuk a finnugor rokonsági körbe tartozó egyéb népek nyelvének hasonszőrű szavait adták.
Azt szerintem senki sem állítja, hogy valamikor egy nép voltunk (a magyar és a finn), csak kettéváltunk, meg ilyesmik. Emlékszem, általános iskolás koromban még csupa ilyesmikről kellett olvasnunk.
Ez már csak azért sem lehet így, mert a mai magyarság összetétele ( tehát akikre azt mondjuk, hogy magyarok) nagyon vegyes, már a honfoglalás korában is rengetegféle nép (maradványnépességek) éltek a Kárpát-medencében, úgyhogy az ilyen, igaz szittyák meg hunok vagyunk típusú dolgok (ez nem neked szól, davide, csak leírom már, ha nekikezdtem) ordináré baromságok.

Endure. In enduring, grow strong.
Hat kicsit visszaolvasgatva jo sok hülyeseget irtok össze. Sajna meg kell nyugtassalak titeket a finnugor rokonsag İGAZ! A finnekkel közös szavaink mind az alapszokincshez tartoznak(ezek a rokonsagi terminologiak, testreszelnevezesek, alapigek). A török jövevenyszavak bar többsegben vannak, mind mind olyan temahoz tartoznak ami csakis azt bizonyitja, velük kesöbb talalkoztunk. Egyebkent a finnugor rokonsagunk nyelveszeti körökben egyaltalan nem vitatott. Azt hogy mas tudosok, föleg törteneszek nem akarnak vele egyeterteni csak az ö hianyossaguk.
Amit az agglutinalo (ragokat a szo vegere rakjak)nyelvekröl irtatok szinten nagy baromsag rengeteg agglutinalo nyelv letezik meg a magyaron kivül, amugy ez nyelvrokonsag bizonytasara sovanyka erv.
Jomagam altajisztika szakos vagyok, jelenleg törökorszagban ösztöndijas. Kivancsian varjuk az olasz professzor elöadasat, bar asszem az itthoni profoknak is lesz meg hozzaszolasa ehez az elöadashoz es van egy olyan erzesem, hogy darabokra fogjak szedni az elmeletet.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 4. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 5. Októberben visszatér a PlayStation, közel kétezer darabból áll majd, 62 ezer forint lesz, ja, és LEGO
Legfrissebb fórumtémák
- 21:59
- Még mai szemmel is jól néz ki a 2009-es Mirror’s Edge, de ezzel az RTX-moddal még durvább [hozzászólások] [1]
- 18:17
- The Blood of Dawnwalker [15]
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]