A haláltáborokat előszeretettel használták az 1800-as közepe, vége fele, a franc se tudja mikor, amikor az Angol-Búr háború folyt Dél-Afrikában! Az angolok módszeresen bezárták, és kiéheztették a Holland telepeseket! De erről a történelem mindig elfelejtkezik, igaz ott is ők győztek!
Az amerikaiak pedig 41 decembere után (ugye nem kell megmagyaráznom az okokat!) majdnem, de csak majdnem az összes japán telepest, és bevándorlót kitelepitették a nevada sivatagba, adtak x mennyiségű kaját, vizet, persze fegyveres őrök kiséretében, és éljél bazzeg! Jah, és utánna nem kaptak utánpótlást, arról nem is beszélve, hogy az őrök erős faji gyűlölettel voltak ellátva! Sorozatos kivégzések, kinzások! Hát, azok az emberek is örülhettek akik túlélték az egészet, mert ugyebár volt aki túlélte! No meg az atombomba, városonként 300 ezer ember halt meg, összesen majdnem 1 millió, ráadásul még ma is szedi az áldozatokat! Valamint vietnám és a lombirtó szerek, amiktől több millió vietnámi szenved! Jah, és ott voltak a franciák is, mint gyarmatositó nép!
Amondó vagyok, hogy minden népnek megvan a saját bűne! Itt van pl Sztálin, hozzá képest Hitler kispista volt tömegmészárlás tekintetében! Vegyük sorjában! Ott voltak a Grúzok, az Ukránok, az Orosz nép, csupán több tizmillió halott! Majdnem kicsivel több mint a második vh. civil áldozata, és még itt nincs is hozzáadva a háborúban elkövetett mészárlások! Azok az orosz katonák, akik visszajöttek a frontról, és látták a nyugatot, az egész családjával integrálták.... szépen kifejezve!
A filmhez kanyarodva, tényleg egy pofás kis film, sajnos Hollywoodi köntösben, lamourral, és egy kis hepienddel!
A Don-kanyarról szivesen néznék filmet én is, mondjuk olyan kivitelben mint a Ryan, azaz olyan kamerabeállitásokkal, effektekkel! Aztán egy kb 10 részes filmsorozat, másfél órásak, kb hasonló kaliberű mint a Band of Brothers, de ez a 2. hadseregről szólna, a hadbavonulástól, egésszen magyarország elfoglalásáig! Az lenne az egészben a legjobb, ha egy magyar rendező csinálná, magyar, német, orosz komprodukcióval együtt! A cime pedig egyszerűen csak annyi lenne: A MásodIIk, és ebből mindenki levágná, hogy miről is szól a film, igaz ez a többjelentésű szó, mármint fogalom még jól is jöhet! Le lehet vágni belőle, hogy 2. vh-ban zajlik, és egy olyan hadtestről szólna, akik megjárták a poklok poklát! Na jó, most találtam ki még valamit hozzá, 10+1 rész, vagy kettő, ami a végén bemutatná azt a boszorkányüldözést, ami lezajlott Mo-n, és vitték ki a gulákokba kényszermunkába a foglyokat! Bemutatná azt a szenvedést, valamint a hazajutást!
Szerintetek? Milyen lenne?
Ronald "Bloody" Speirs