Sziasztok!
Warez témához: Igazából nagyon egyszerű lenne ráfogni a dolgot a pénzre, pedig nem így van. Ahogy itt már elhangzott, számít a mentalitás az érdeklődés, és igen, nagyon számít a pénz is.
Én sok olyan zenét hallgatok mp3-ban, amit letöltök. Ha nem lenne letöltési lehetőség egészen egyszerűen nem hallgatnám őket, nem venném meg soha, mert annyira nem érdekel. Ezzel persze nem legitimizáltam a dolgot, csak rá szeretnék mutatni, nem feltétlenül okozok milliós károkat a kiadóknak. A másik példa az eredeti anyag megvétele. Van olyan amiért szívesen áldoznék, de vagy anyagi, vagy elvi okokból mégsem teszem. Klasszikus példám Az utolsó mohikán c. film zenéje. Összefutottam vele egy CD boltban, és gondoltam megveszem, mert imádom és mert az eredeti kazetta kissé gyűrött állapotban van. Az anyag, ha jól emlékszem 1992-es, tehát több, mint tíz éves. A CD ára a boltban 4200 Ft volt. Na álljunk már meg.
A játékokkal hasonlóképp vagyok. Nem szoktam őket többször végigjátszani, illetve évente max 2-3 játékot próbálok ki. Bevallom, először letöltöm, és ha tetszik, valamint számomra reális az ára, akkor megveszem. Tudom, az hogy számomra reális, nem egy objektív ítélet, de sajna ez van. A FarCry például itt figyel eredetiben, mert eszméletlenül tetszett, így megvettem, bár szívtam a fogam az ára miatt. Kb. 2-3 év múlva szinte nulla lesz az értéke.
A filmekkel nálam az a helyzet, hogy egész egyszerűen itthon nem, vagy csak ritkán nézek direkt filmeket. Ami nagyon érdekel, azt megnézem moziban. Egészen önző okból, hogy a látványt, a hatást a maga teljességében élvezhessem. Havi 1-2 film belefér, több igazán jó úgy sincsen számomra.
Szóval minden az adott egyéntől függ. Kösz, hogy elolvastatok.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]
