pályázata az arculatváltásra összpontosít: Miskolctapolca, Lillafüred, a történelmi Avas és a Miskolci Nemzeti Színház előtérbe állításával az elmúlt évtizedek imázsát szeretné átformálni, újra kultúrvárost életre hívni. Az egykori Lenin Kohászati Művek területén és épületeiben is kulturális célú fejlesztések lesznek, a Millenáris Park mintájára elképzelt helyszínen kortárs művészeti centrum is megvalósulhat.
Budapest a tervek szerint a Dunát számos építmény és rendezvény létrehozásával kapcsolná be a város életébe. A pályázat egyik kulcsprojektje, hogy az óbudai Duna-part és a gázgyári negyedben tudományos, művészeti, gazdasági központot alakítsanak ki. A Margit híd sziget felőli oldalához egy "üvegbuborék" csatlakozna, amely információs központként, kilátó teraszként, kávézóként funkcionálna, s a város egyik szimbólumává válhatna.
A Várkert bazárban kulturális centrumot alakítanának ki, szoborkertekkel, építészettörténeti kiállításokkal, divatszalonokkal, innen mozgólépcső vezetne a budai Várba. A Citadellánál fürdő épülne, aminek vízellátását a Gellért hegy gyomrában lévő hő- és gyógyvízforrások biztosítanák.
Debrecen tervei között új színház, képzőművészeti galéria, kisebbségkutató központ létrehozása szerepel, de a fejlesztések része az "üveghegy projekt" is: a látványos építészeti konstrukciót egy japán építész tervezi a város főterére.
Eger, amelynek pályázatát kedden két kerékpáros hozta a fővárosba, a város alatt húzódó pincerendszer turisztikai hasznosításával, egy fényművészeti központ kialakításával és az egykor szerbek lakta Szent Miklós városrész rehabilitációjával aspirál a címre.
Győr - "Világok találkozása" mottóval - csaknem száz települést vonna be a programba a régióból, kiemelt partnere a Pannonhalmi Bencés Főapátság és a komáromi Monostori Erőd Kht. A költségek nagyobbik részét felújítások tennék ki, de például Neotechnológiai Múzeumot és extrémsport-parkot is létrehoznának.
Pécs pályázata keretében hangversenyterem és konferenciaközpont épülne, létrejönne egy regionális könyvtár, kialakítanák a Zsolnay kulturális negyedet, felújítanák a Vármegyeháza épülettömbjét.
Sopronban - ahol a "Szabadság, szerelem" mottót választották a programhoz - a legnagyobb új beruházás az Egyetemi Városi Könyvtár felépítése, de szeretnék felújítani a Deák és Fő teret, valamint a zsinagógát. Kiemelt partnerük a fertődi Eszterházy Kastély ahol újra felépítenék a Marionett Színházat, illetve az Operaházat, ahol egykor Haydn is alkotott.
Minden ellenállás hasztalan! 8-)
