gondolom életedben nem jártál még egyetem környékén, azért írsz ilyesmiket. egyetemre/főiskolába már felnőtt emberek járnak, akiknek nyilván nem lehet megmondani, milyen ruhában járjanak. az már nem gimnázium, ahol a tanár kénye-kedve szerint ugráltathatja a gyerekeket.
amit meg a fizetős egyetemről mondtál, teljesen irreális a magyar viszonyokat tekintve. még így is, hogy "ingyenes" a fesőoktatás, nagyon sok fiatal egyszerűen nem engedheti meg magának.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Hé lurkók! Mindjárt kezdődik az iskola. SULIBA FOGTOK MENNI HEHEHE!
Természetesen a rend és fegyelem végett lenne minden. Nem úgy lenne, mint most, hogy mindenki úgy járhat kénye-kedve szerint, ahogy neki tetszik - kifestve, agyonbizbazolva minden lófasszal - ennek a világnak vége lenne.
A másik meg, hogy az egyetemekre és fősulikra járókat keményen megfizettetném, hogy ne termeljenek többmilliárdos veszteséget az országnak, mert ez türhetetlen...
A másik meg, hogy az egyetemekre és fősulikra járókat keményen megfizettetném, hogy ne termeljenek többmilliárdos veszteséget az országnak, mert ez türhetetlen...

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
egyetemre egyenruha??? ez hogy jutott eszedbe? mi értelme lenne?
Senki nem merné? Nekem az első dolgom lenne, ha megtehetném - persze sok egyéb sürgősen elintézésre váró dolog mellett egyetemben. Amúgy meg pl. japánban és a britteknél és egyenruhában járnak a gyermekek és mégsem kommunizmus van ott
Kína már más helyzet persze...
Kína már más helyzet persze..."Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
persze....vissza a kommunizmusba nem?
ezt szerintem senki nem merné bevezetni. 
ezt szerintem senki nem merné bevezetni. 
!!! El Gigante Madrid !!!!
Amúgy mi a véleményetek arról, hogy esetleg kötelező egyenruhát vezetnek be minden tanintézménybe?
Általános, közép, gimi, fősuli vagy egyetem mindenhol kötelező lesz az egyenruha.
Általános, közép, gimi, fősuli vagy egyetem mindenhol kötelező lesz az egyenruha."Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:45
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [6]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
