Általában az ID-s (direkt nem Q3-at írok, mert ez nem csak a Q3-ra jellemző) játékoknál mindíg az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy kereatívtalan zömmel rossz játszhatósággal megáldott pályákat készítenek a mapperei (mepper hehehe)! => Kevés pályán játszanak az emberek! Ez azért van, mert a jó pályákon szeretnek játszani, a "kevésbé jókat" pedig hanyagolják!
Most ha megnézed a Q3-as mapokat neten dm6 megy nagyrészt, meg esetleg egy kicsi dm17 mást nem is nagyon vote-olnak be...
Kétségtelenül a leginkább eltalált Q3-as pálya a dm6 más néven Campgrounds!
De itt is vannak hibák! A fegyverekből rendszerint hamar kifogy a töltény mégisincs mellettük ammo! UT-ban alapból a fegyver mellé van pakolva 1-2 lőszeres láda és még a pályán is el van szórva itt-ott néhány!
De nem ez a legnagyobb baj! Nem ám! Képesek voltak és a megát odapakolták a piros páncél mellé (vagy épp fordítva, de a lényegen ez nem változtat) ez teljesen felborítja a pálya egyensúlyát és hatalmas előnybe kerül az, aki oda születik! Az ilyen nagyobb tápokat szét kell szórni:
1 hogy másnak is jusson
2 ne legyenek szuperhírók, vagy ha lesznek, hát körbe kell érte járniuk a pályát
3 egy ilyen helyet nagy kisértés bekempeli, és ezzel már tönkre is tették a másik játékos szórakozását!
Úgy vélem, hogy az UT féle fegyver/powerup/táp elrendezés jobb (mármint, hogy vannak mellette, vagy a közelében is töltények, a tápokat vagy nem egyértelmü helyre rakták, vagy olyan helyre, amit mindenki könnyen elérhet).
Q3-ban is hamar kifogysz a lőszerből és UT-ban is hamar kifogyhatsz belőle (persze ez nem feltétlenül van így, majd mindjárt meglátod, de mégis jó dolog, hogy gondoskodtak lőszerről is) egy shockcombo 4 töltényt emészt fel! Shock elsődleges lövéssel 2 találat kell, ha nem szed fel páncélt vagy +%-ot, ha szed akkor az 3-4 vagy több (pl. őv esetén) lövés is lehet és nem számoltuk bele azt a szerencsétlen esetet, ha lövésed célt téveszt! 20 tölténnyel kezdesz ha felveszed a rohampuskát, amit hamar el is lehet pufogtatni! RPG-ben 6 töltény van UT-s rakéta lassabban megy, mint a Q3-as ezért könnyű kikerülni => többet kell betárazni és mire elég 6 töltény => nem sokra!
Bizonyos esetben, de jó kézben csodákra képesek az UT-s harci eszközök! 1 max 2 lövéssel is el lehet intézni egy fultápos embert több féle fegyverrel is (most a Redeemer-t ne számítsuk ide).
De a tápok is hol vannak általában egy UT-s pályán vagy a "centrumban", vagy egy secretben (ami könnyen kelepcévé is válhat), vagy egy nehezen megközelíthető helyen ilyenek pl.:
Centrumban pl. őv a Codex-en, Deck16-on, Fractal-on stb. "mega" pl. a Face-en stb.
Secret-ben: "mega" a Stalwart; őv - Turbine; amp Cruse stb.
Nehezen megközelíthető őv - a Deck-en (ebben az a nehéz, hogy vagy csizma kell hozzá, vagy le kell esni arra gerendára, de 1 jó lövés és a savban találod magad), Peak; amp Deck; Peak; LavaGiant; stb.
Egyéb trükkös hely pl. Pressure; Fractal stb.
A többi páncél és powerup a pálya különböző részein vannak csak úgy, mint a fegyverek és töltények (töltények nem csak a fegyverek mellett vannak máshol is fel lehet őket szedni)...
Mindezt az is alátámasztja szerintem, hogy Q3-ban a pályákon nem lehet igazi 4v4 TDM-et nyomni, a Q3 TDM megáll a 2v2-nél, mert nincs elég fegyver/töltény és sokan cseresznyemag köpködővel futkorásznak...
A másik lényeges dolog a respawn-pontok kérdése. UT-ban (a map nagyságától is függ) több a respawnpont (még egyszer mondom ez nem mindegyik mapra igaz) de a játék úgy próbál téged kidobni a pályára, hogy az lehetőleg ne ott legyen, ahol meghaltál/az ellenfél van. Q3-ban a spawn-pontokat be lehet tanulni, hogy most itt, mostmeg itt fogja kidobani és szerintem ez nem jó így...
UT-ban a dm6 szerepét a Deck16 tölti be, ez a leginkább játszott pálya, de emellett van még egy jópár, amin szoktak menni gámák, mint pl. a Liandri; Agony; Morpheus; Morbias; Codex; Crouse][ stb. CTF és egyéb mapokat meg még nem is mondtam!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 22:40
- Ki mivel játszik mostanában? [8293]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
