Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a Corellian corvettek nem zászlóshajók, amiket csillagrombolók gyilkorlására terveztek és ellenük kéne küldeni. És bár én anti-vadásznak mondanám a játékban, rendben van az is, hogy blokádtörő hajó.
Ezt én így értelmezem, hogy "gyors, közepesen komoly pajzserő, vadászok és más kis/gyorsan mozgó célpontok elleni fegyverzet" Persze lőhet nagy hajókra is, de az kábé annyit ér, mintha pár vadász lövöldözné a nagyhajót.
Szerintem ebben eddig egyetértünk.
Amiben nem értünk egyet az a következő:
Szerintem nem élvezetes és szerintem nem is természetes dolog az, hogy én vagy az ellenség bevezényli a Corellian egységeit a tűzvonalba és a közelben tartozkodó vadászokat (pláne ha rá is támadnak) 1-2 perc alatt miszlikbe aprítják, miközben!! ISMÉTLEM: miközben a komoly fregattokat és cirkálókat számláló teljes főhaderő az említett corvetteket teljes össztűz alá veszi.
Amúgy én a folyamatos vadászfosó űrbázisokkal és csillagrombolókkal sem értettem egyet. Tettem is ellene. Bár tulaj'képp a vadásszal még kiegyeznék, de hogy honnan akaszt le az űrbázis folyamatosan 1-1 corvettet és nebulon B fregattot, azt már nem vette be a gyomrom...
Fórum » Beszélgetés a játékokról
SW: Empire at War
"Petykemano:
Az jó dolog egyébként, hogy nagyobb hajük szinte teljesen tehetetlenek a vadászokkal szemben. DE szerintem túlzás az, hogy a crovettek pillanatok alatt lemészárolják őket.
Azt sajnos még nem tudom, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy ez ne így legyen. az nem jó, ha a HULL-t vagy pajzsot erősítem a vadászokon, mert akkor másnak is tovább tart lelőni őket. Corvettek fegyvereinek vadászok elleni célzását kéne valahogy lecsökkenteni.
(Ha valaki tudna ebben segíteni)"
csak halkan megjegyezném hogy a corellian corvettek blokádtörő hajoként funkcionáltak és ebből kifolyolag alapbol nemtettek rá nehézfegyverzetet, max turbo lézert ami vadászok ellen tökéletes - navajon miért?
- és persze jogyors hajtóműveket hogy letudják rázni a nagyobb hadihajókat - ugye szégyen a futás de hasznos
- asziszem ebbőlmár világos miértis annyira vadászgyilkosok a corellian corvettek és marhaság lenne legyengíteni/átirni őket...
a játékban igenis hasznosak a fojamatos vadászfosó űrbázisok és csillagrombolok ellen...
amugymeg corellian gunship az amelyik már feljebbvan kicsit tupirozva hogy csatahajok ellenis használható legyen, igaz csak torpedokkal de azis hatásos, és ennekis megvanmég a turbolézerei...
nah császtam vissza birodalmat döngölni
corellian corvett rulez 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 13:16
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [22]
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]