Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Az egyik legrégebbi sorozatot tisztelhetjük a FIFA című szériában, amely már hosszú évek óta veri riválisait a pénzügyi bevételeket tekintve – kár hogy érdemtelenül. Mert bizony nagy név ide vagy oda, az utóbbi pár epizód finoman szólva is kritizálhatónak bizonyult, és a széria legrosszabb része (a játékosok és a gamer-média többsége szerint) tavaly, FIFA 08 néven jelent meg. Azaz pontosítsunk, mindez csak a PC-s verzióra igaz, hiszen ezzel szemben a konzolos darabok igazi next-gen grafikával örvendeztették meg a vásárlókat. Reméljük idén már azért a PC-sek is többre számíthatnak, erről azonban még korai beszélni. A hivatalos FIFA 09 sajtóközlemény ugyanis az Xbox 360-as, a Playstation 2-es, és a Playstation 3-as darabokról szólnak, a személyi számítógép egyelőre még meg sincs említve... A fent nevezett platformokra az új rész majd a nyáron érkezik, és a továbbfejlesztett grafika mellett alakítható, és variálható képességeket ígér a játékosokhoz. Íme az első - amúgy igen szép - képek a konzolos FIFA-ról.




