Ahogy azt már megírtuk, több évnyi jegelés után a BioWare bejelentette, hogy mégis elkészül a 2004-ben felfedett Dragon Age: Origins című szerepjátékuk. Méghozzá nem is egy akármilyen RPG-ről van szó, a BioWare ugyanis megpróbálja teljesen egyedi ötletekkel, és a rájuk mindig jellemző erős sztorival feldobni a játékot. A Mass Effecthez hasonlóan itt is a csapat-alapú kalandozásba kóstolhatunk bele, ám nem kész szereplőket veszünk át, hanem már a tényleges sztori előtt is beleszólhatunk életükbe. Lejátszhatjuk ugyanis karakterünk előtörténetét, ezzel tetszőlegesen alakítva kiválasztottunk hírnevét, életútját - esetleges bukását -, és a későbbi szálakhoz való kapcsolódását. És ezek után is szabadon választhatunk a sztorit illetően, a főszál során bárki oldalára állhatunk, a fejlesztők pedig azt ígérik, hogy minden döntésünk következménye vissza fog köszönni a történet alakulásában. Karaktereinket természetesen a végletekig "tuningolhatjuk": skillek, varázslatok, fegyverek, vértek, speciális tárgyak által erősödhetünk, amelyre szükség is lesz, hiszen a rendkívül pusztító mágikus képességekkel nem csak mi, hanem a főellenségek is rendelkeznek.
Dragon Age - képek, részletek
Bemutatkozik a BioWare újjászülető szerepjátéka.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Dragon Age: Origins
Platform:
Fejlesztő: BioWare
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2009. november 6. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Még idén jöhet a CS: Legacy
- 2. Trailert kapott a Japánban játszódó Silent Hill f
- 3. Assassin’s Creed Shadows teszt – Nipponban megbúvó árnyak
- 4. Expelled! – An Overboard! Game teszt
- 5. Talán ez a legmenőbb dolog, ami az Assassin's Creed Shadowsszal kapcsolatban történt
Legfrissebb fórumtémák
- 21:34
- Sorozatok [10890]
- 19:18
- Assassin's Creed Shadows [43]
- 18:47
- Szét*** az ideg [5346]
- 16:11
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44072]
- 14:21
- Hamarosan itt a felújított Croc: Legend of the Gobbos [hozzászólások] [5]
- 11:00
- Assassin’s Creed Shadows teszt – Nipponban megbúvó árnyak [hozzászólások] [7]
- 17:52
- Ki mivel játszik mostanában? [7950]
- 10:11
- Így változik a táj a Dune: Awakeningben [hozzászólások] [1]
- 08:39
- Focis játékok [9]
- 09:29
- Gond van a géppel? Segítünk! [2370]