26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Grand Ages: Rome - demo

Megérkezett a korábban Imperium Romanum 2 néven futó stratégiai játék demója.

Írta: Retee

márciusban érkezik a boltokba az Imperium Romanum második része, igaz már nem épp ezen a néven. A kiadó ugyanis átkeresztelte a játékot Grand Ages: Rome-ra, így a sikeres stratégia már ezen a néven hódíthat - ha hódít. A fejlesztők, azaz a Haemimont csapata leginkább a multiplayer, és a kampány módokat kívánják átdolgozni az elődhöz képest. Ennek egyik alapja, hogy kiválasztott főhősünk tapasztalta, specialitásai, tudása sohasem vész el, amit egyszer megszereztünk, az a következő küldetésben, sőt még a multipalyer játékban is megmarad, így bármikor felhasználhatjuk. A klasszikus figurák között több igazi híresség is szerepel, így akár Julius Caesart, Pompeyuszt, vagy Octavianuszt is "menedzselhetjük" - velük együtt összesen húsz történelmi személyiség, és húsz küldetés, illetve a hozzájuk tartozó valóban létező környék és város vár majd ránk. Hogy a játék minél reálisabb legyen, megjelenik az éhínség, (például ostrom esetén), amely akár zendülésbe is átcsaphat - erre persze ott a katonaság: ötven egység, hatvan épület, és megújult kezelőfelület gondoskodik róla, hogy a harcok minél reálisabbak legyenek. Építhetünk nevezetességeket, például a Circus Maximust, vagy a Pantheont, ezekkel viszont bajba lehetünk, ha a különböző természeti csapások célpontjaivá válunk (földrengés, árvíz, stb.). A fejlesztők rágyúrnak a gazdasági helyzetre is, így a második epizódban jóval nagyobb hangsúlyt kap a pénzügy. Akit pedig érdekel a stratégia, az most tehet vele egy próbát, hisz megérkezett a demo, lehet tölteni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Grand Ages: Rome

Platform:

Fejlesztő: Haemimont Multimedia

Kiadó: Kalypso

Forgalmazó: CD Projekt

Megjelenés: 2009. május

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!