Gőzerővel fejlesztik a Firaxisnál az XCOM tényleges szellemi utódját, az Enemy Unknownt, és már az elejétől fogva tervben volt, hogy lesz a játékban multiplayer opció is. Ennek köszönhetően egy kiforrott többjátékos móddal szembesülhettek a játékosok, mely egyszerűen elsajátítható, de nehéz a mesterévé válni. Ez a kulcs a lebilincselő többjátékos módhoz.
Minden meccs kezdetén a csapatok 10.000 ponttal kezdenek, melyet elkölthetnek bármire, ami a boltban elérhető. Köztük szerepelnek emberi és idegen egységek, felszerelési tárgyak és ehhez hasonló nyalánkságok. Ezzel a fejlesztőknek az a célja, hogy mikor belépsz egy multiplayer csatába, ne tudhasd előre még véletlenül se, hogy mire kell felkészülnöd. Tehát készülj fel bármire, ezt sugallja a játék alcíme is. Természetesen a multi is körökre osztott megoldással működik, ahogyan a single kampány is, azzal a megkötéssel, hogy itt van egy időkorlát a lépéseink megtételéhez. Nem bántak túl bőkezűen az idővel a srácok, alap esetben - mivel ez állítható lesz - mindössze 90 másodpercünk van lépni, melynek következménye egy izgalmas, pörgős játékmenet, 15-20 perc hosszú meccsekkel.
A térképek mindegyikének vannak stratégiailag fontos pontjai. Ezek nem amolyan elfoglalható területek, mint például a Battlefieldben a zászlók, hanem nagy előnyökhöz juttatja azt, aki előbb odaér. Ilyenek például a magaslati pozíciók, ahonnan sokkal könnyebben szedhetjük majd le ellenségeinket.
A megjelenésre pedig már csak október 12-ig kell várnunk, és örülhetnek a konzolos játékosok is, mert mindkét vezető platformra megérkezik a PC mellett.
XCOM: Enemy Unknown - bemutatkozik a multiplayer
A gamescomon mutatták be először a srácok a többjátékos módot, ráadásul a játékot PC-n próbálhatták ki az érdeklődők.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
XCOM: Enemy Unknown
Platform:
Fejlesztő: Firaxis Games
Kiadó: 2K Games
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2012. október 12. PC
n/a: PS3, X360
Minimális rendszerigény: 2 GHz-es kétmagos processzor, 2 GB RAM, GeForce 8600 GT/Radeon HD 2600 XT vagy jobb videokártya, 20 GB HDD, szélessávú internetkapcsolat, Windows Vista/7
Ajánlott konfiguráció: Intel Core 2 Duo 2,4 GHz/AMD X2 2,7 GHz vagy jobb videokártya, 4 GB RAM, GeForce 9000/Radeon HD 3000 szériájú vagy jobb videokártya, 20 GB HDD, szélessávú internet, Windows 7
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 12:52
- Ki mivel játszik mostanában? [8247]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]