Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A napokban derült ki, hogy az eredetileg még erre az évre tervezett Hellraid premier biztosan 2014-re csúszik. A Deep Silver gondozásában a Techland boszorkánykonyháján készülő horrorjáték tesztjei során kiderült, még bőven van mit csiszolni rajta.
"A fejlesztés során az az egyértelmű célunk, hogy olyan játékot készítsünk, amellyel mi is szívesen játszanánk. Szeretnénk tisztelegni a régi nagy játékok előtt, amelyeken mi is felnőttünk, miközben új ötletekkel frissítjük fel őket, a modern technológia és a kiterjesztett kooperatív mód több száz óra véres szórakozást nyújt majd a játékosoknak. Ha még idén ki akartuk volna adni a játékunkat, túl sok kompromisszumot kellett volna kötnünk és a végeredmény könnyen elmaradhatott volna az ígéreteinktől." - olvasható a játék hivatalos oldalán.
A fejlesztők tehát még több új ötlettel is szeretnék kiegészíteni a játékot, így újragondolják a varázslást, amely így sokkal erőteljesebb és változatosabb lesz. Ahogyan eddig sem rendelkezett pontos dátummal, úgy arról sem érkeztek hírek, hogy 2014-ben mikor számíthatunk a premierre.