28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Részletes lista az Assassin's Creed Unity hibáiról

A Ubisoft dolgozik a legtöbb ismert hiba javításán.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

A Ubisoft a játék hivatalos fórumán tette közzé az Assassin's Creed Unity eddig ismert hibáinak részletes listáját. A lista nem rövid, külön szerepelnek rajta a platformtól független hibák, valamint az egyes platformokra jellemző sajátos problémák is. Az egyes tételek mellett az is látható, hogy a fejlesztők már kijavították-e, dolgoznak rajta, esetleg valamilyen javaslattal tudnak szolgálni az elhárításával kapcsolatban.
A közeljövőben tehát számíthatunk egy méretes frissítésre, amely az említett hibák zömét már orvosolni fogja. Addig is azt javasolják, a kampányt offline módban teljesítsék a játékosok, ezzel is nyerve néhány plusz fps-t. Más kérdés, hogy az első beszámolók szerint ennek túl sok gyakorlati haszna nincsen. PC-re egyébként a napokban már érkezett egy frissítés, amely néhány súlyos hibát kijavított, így attól már nem kell tartanunk, hogy Arno véletlenszerűen átesik a talajon.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Assassin's Creed Unity

Platform:

Kiadó: Ubisoft

Megjelenés:
2014. november 14. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!