Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Az utóbbi napokban két stúdió kapcsán is szomorú hírek láttak napvilágot, amelyek szerint bezárták kapuikat. A sort néhány nappal ezelőtt a Spark Unlimited nyitotta, akiknek az elmúlt években sajnos csak középszerű játékokat köszönhettünk. Legmagasabban értékelt alkotásuk a legelső is volt egyben, ám a kizárólag konzolokra elkészült Call of Duty: Finest Hour is legfeljebb erős közepesnek volt nevezhető. Ezt követően azonban már csak könnyen felejthető játékokkal rukkoltak elő. A Turning Point: Fall of Liberty bár érdekes történettel rendelkezett, a kivitelezés rettentő összecsapott lett, de ugyanez mondható el a Legendary: The Boxról is. Utolsó két játékuk sem lett kiemelkedő, hiszen a Lost Planet 3 sem nőtt fel elődei szintjére, ahogy a Yaiba: Ninja Gaiden Z sem. A Spark Unlimited független stúdió volt, amely tehát befejezte pályafutását, munkatársait pedig szélnek eresztette.
A másik stúdió, amely a jelek szerint hasonló sorsra jutott, a Reality Pump Studios. Nekik már jóval több játékot köszönhettünk, hiszen lényegesen hosszabb múltra tekint vissza: a stúdiót még 1995-ben alapították. Legismertebb játékai közé tartozik az Earth széria, a World War III: Black Gold, a Two Worlds játékok, de ők készítették az Iron Sky: Invasiont, valamint a számtalan halasztás ellenére is rettentő gyengére sikerült Raven’s Cryt is. A stúdió a Topware Interactive kiadó alá tartozott, ám a friss hírek szerint eddig ismert formájában nem létezik többé. A hivatalos közlemény szerint nem zárta be kapuit, mindössze több kisebb csapatra bontották, amelyek közül akad olyan, amely a stúdió korábbi projektjein dolgozik tovább.