1981-ben jelent meg az Evil Dead – Gonosz halott, amelyben Bruce Campbell egy generáció imádott „B” kategóriás horrorsztárjává vált. A történet egy fiatal baráti társaságról szólt, akik egy erdei öreg ház pincéjébe rábukkannak a Necronomiconra és tudtukon kívül megidézik a túlvilág sötét erőit. A film 1987-ben kapott egy folytatást, amelyet tulajdonképpen az első rész sokkal humorosabb remake-jének is nevezhetnénk, hiszen a történet voltaképpen ugyanaz volt, csak épp sokkal viccesebb körítést kapott. A sorozat végül 1992-ben vált trilógiává, amikor megjelent az Army of Darkness, amelyben Ash (Bruce Campbell) visszarepül az időben a középkorba, hogy ott megküzdjön a sötétség seregeivel.
Az első rész néhány évvel ezelőtt kapott egy remake-et, amely végeredményben egész korrektül sikerült, ám igazi visszatérésnek nehezen volt nevezhető. Erre idén októberben kerülhet sor, ekkor jelenik meg ugyanis az Ash vs. Evil Dead című sorozat első epizódja. Ez már hivatalosan is az eredeti trilógia folytatása lesz, amelyben a főszereplő is visszatér, hogy még egyszer felvegye a harcot a halállal. A sorozat egyelőre mindössze tízrészesre lett megtervezve, de sikere esetén várhatóan folytatódhat. Erre már csak azért is jó esély mutatkozik, mivel a rendezői és írói székbe visszatér az eredeti szerző, Sam Raimi is. Az alábbi trailer alapján pedig minden rajongó dörzsölheti a tenyerét, hiszen a hangulat már ebből a három percből is azonnal átjön, Campbell pedig hozza azt a karaktert, amelyet a legjobban tud. Premier október 31-én, Halloween éjszakáján.
Ősszel jön az Ash vs. Evil Dead
Sorozat formájában tér vissza a ’80-as évek zseniális horror-vígjátéka, benne Bruce Campbellel.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]

