Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A lengyel székhelyű indie stúdió, a Telepath’s Tree a napokban bejelentette első játékát, amely az Inner Chains címet kapta. A horrorjátékok táborát erősítő alkotáson már hónapok óta dolgoznak és most látták elérkezettnek az időt, hogy a széles közönségnek is megmutassák, miben is mesterkednek. A történet a távoli jövőben, egy önmagából kicsavarodott, szürreális világban játszódik. A Föld az évmilliók alatt teljesen megváltozott: a természet és a technológia egybeolvadt, az emberiség bukása után a mesterséges intelligencia vette át az uralmat, ám az is ugyanazt az utat járta be. Később az emberiség ismét felbukkant, ám technológiai fejlődése megrekedt a középkori szinten. Rendelkezésükre állna ugyan a legfejlettebb technológia, de egyszerűen nem értik és nem tudják használni, egyszerűen természetes közegüknek veszik azt. A játékosoknak ezt a világot kell felfedezniük és minél tovább túlélniük benne.
Az Inner Chains látványvilága az első képek és video alapján egész meggyőzőnek tűnik, a grafikáért az Unreal Engine 4 felel majd. A fejlesztés kizárólag PC-re folyik, de azt egyelőre nem tudni, hogy mikor jelenhet meg a játék.





