28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Ismét frissült a War Thunder

A Royal Armour csomagban debütálnak az első sivatagi térképek és a brit hadsereg új egységei.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Megérkezett a War Thunder 1.55-ös frissítése, a Royal Armour, amelyben 30 új brit tank és harckocsi mellett vadonatúj csataterek is debütálnak. Bár a frissítés elsősorban az angol hadi gépezetet bővíti ki, a többi nemzet is kap néhány új egységet, köztük prémium kategóriás egységekkel. Két új sivatagi térkép is került a játékba: a Tunisia Domination, Battle és Capture játékmódokban érhető el, míg a Second Battle of El Alamein Domination és Battle mellett Conquest játékmódban. Az újdonságok mellett kisebb-nagyobb hibajavítások és módosítások is érkeztek: lecseréltek néhány hangeffektet, javítottak a járművek irányításán a talaj függvényében, valamint számos repülő irányítását is pontosították.
Az 1.55-ös frissítés két előzetest is kapott, míg az első leginkább csak kedvcsinálóként szolgál az új brit földi egységekhez, addig a másodikban már részletesebben is bemutatják az újdonságokat a készítők. Emellett érdemes ellátogatni a hivatalos oldalra is, ahol bővebben is olvashattok a frissítés újdonságairól.


Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder
  • War Thunder

War Thunder

Platform:

Fejlesztő: Gaijin Entertainment

Kiadó: Gaijin Entertainment

Megjelenés:
2013. augusztus 15. PC
2013. november 29. PS4
2014. április 17. Mac
2014. november 6. Linux
2015. június 2. iOS, Android
2018. június 19. X1
2020. november PS5, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!