A Valve és a HTC az eddigi utolsók között jelentette be, hogy saját VR-headseten dolgoznak, hiszen a Vive bemutatásakor az Oculus Rift már réges-rég fejlesztés alatt állt és a Sony PlayStation VR-járól (akkoriban még Morhepus néven futott) is lehetett tudni. Ennek ellenére a Vive lehet az első a trióból, amelyik piaci forgalomba is kerül. Eredetileg idén decemberre tervezték a nagy premiert, ám már a nyár vége felé kiderült, hogy ezt a dátumot nem tudják majd tartani. Nemrégiben pedig azt is elárulták, hogy várhatóan jövő áprilisban érkezik meg az eszköz.
A HTC elnöke, Cher Wang a napokban egy pekingi konferencián arról is beszélt a jelenlévőknek, hogy miért is döntöttek a halasztás mellett.
Elmondása szerint az utóbbi időszakban olyan komoly technológiai áttörést értek el a fejlesztés során, amely átírta a forgatókönyveket. Azt persze nem árulta el, hogy pontosan milyen áttörésről van szó, de azt igen, hogy nem akarták a vásárlókat arra kényszeríteni, hogy idő előtt le kelljen cserélniük az eszközt csak azért, hogy tartani tudják az eredeti, decemberi premierdátumot. Végül hozzátette, hogy a januárban esedékes CES 2016 rendezvényen fogják bemutatni, milyen fejlesztésről is van szó.
Elárulták, miért késik a HTC Vive
A Valve és a HTC VR-headsetje nagyon komoly technológiai áttörést ért el mostanában, ez pedig átírta a forgatókönyvet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. MindsEye teszt – Adtunk majd’ egy évet, hogy összeszedje magát a játék, most megnéztük, mit tud
- 2. A VR történetének egyik legcukibb játéka kilép a virtuális valóságból, nyáron jön a Moss: The Forgotten Relic
- 3. Dark fantasy shooteren dolgoznak a Hatred alkotói, a Nailcrown nem kevésbé lesz véres és brutális
- 4. Tizennégy játékkal bővül a következő két hétben az XBOX Game Pass kínálata
- 5. Megjelent a legújabb ultrarealisztikus shooter, de a Better Than Dead sem fogja megváltani a világot
Legfrissebb fórumtémák
- 13:46
- Skulls and Bones [5]
- 16:40
- Christopher Nolan [84]
- 13:24
- Warhammer 40,000 [315]
- 11:28
- Versenyszimulátorok [53]
- 10:10
- Warhammer 40,000: Mechanicus II [6]
- 18:22
- Aphelion teszt – A Don’t Nod visszatért a gyökerekhez, és újra dobott egy sci-fi kalandot [hozzászólások] [1]
- 14:54
- Elhunyt... [2778]
- 14:41
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1522]
- 11:10
- Diablo IV [480]
- 10:49
- GG - GameGuess játék [977]
