28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Tavasszal jön a NightCry

Túlélőhorror a klasszikus Clock Tower széria nyomdokain.

Írta: GeryG

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Bő egy évvel ezelőtt aratott sikert a Kickstarteren a Playism Games horrorjátéka, a NightCry, amelyet kezdettől fogva a klasszikus Clock Tower széria szellemi örökösének kiáltottak ki a készítők. A játékban egy luxushajó egyik utasát alakítjuk, akit igazi luxuskörülmények és megannyi barátságos utas és személyzet vesz körül. Ez első hallásra igazán idillinek tűnik, ám idővel az utasok és a személyzet tagjai sorra lelik halálukat, a hajón egy sorozatgyilkos szedi áldozatait. Hogy ne kerüljünk mi is az áldozatok közé, be kell járnunk az egész hajót, nyomok és válaszok után kutatni. Persze ez nem veszélytelen vállalkozás, mivel a gyilkos ott ólálkodik az utasok között, nem tudni, ki az. A játékmenet egyik alappillére a mobiltelefonunk lesz (mármint a játékon belüli), amelyet zseblámpaként is használhatunk, de fényképezhetünk is vele, valamint kommunikálhatunk a többi utassal is.
A NightCry megjelenését eredetileg tavaly év végére várták, de ezt végül nem tudták tartani a fejlesztők. Ehelyett valamikor idén tavasszal várható a premier, de már most elő lehet rendelni a Steamen és a hivatalos oldalon.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • NightCry
  • NightCry
  • NightCry
  • NightCry
  • NightCry
  • NightCry
  • NightCry
  • NightCry

NightCry

Platform:

Fejlesztő: Nude Maker

Kiadó: Playism Games

Megjelenés: 2016. tavasz

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!