28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

VR

Önálló VR-headseten dolgozik a Samsung

A Gear VR-ral ellentétben ehhez nem lesz szükség a cég mobiltelefonjára.

Írta: GeryG

A Samsung már eddig is meglehetősen aktív résztvevője volt a még mindig csak alakulófélben lévő VR-piacnak, de a jövőben ennél jóval nagyobb szeletet szeretnének a tortából. Jelenleg a Samsung Gear VR headsettel vannak jelen, amelynek érdekessége, hogy használatához szükség van a cég valamely mobiltelefonjára. A napokban azonban bejelentették, hogy már dolgoznak első önálló headsetjükön, amely már egészen más technológián alapul majd. Ehhez nem lesz szükség telefonra, ráadásul szeretnék kiegészíteni a kézmozgást lekövető rendszerrel is, amelyet behatóan vizsgálnak a mérnökök. Hogy az eszköz mikor jelenhet meg, arról természetesen még korai lenne beszélni, de a legoptimistább becslések is években számolnak.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!