A NetherRealm Studios legújabb játéka, az Injustice 2 májusban fog megjelenni. A stúdió a napokban zajló GDC-re is kilátogatott, ahol érdekes részleteket osztottak meg a nagyérdeművel. Az Injustice 2 ugyanis egy egész érdekes karakterszerkesztővel érkezik majd, amely mélységét tekintve szinte már a szerepjátékokkal vetekszik. Hőseinkhez felszereléseket szerezhetünk az online és offline mérkőzéseken vagy az aranyért vásárolható Mother Boxokon keresztül. A felszereléseket négy plusz egy kategóriába sorolták: fej, test, karok, lábak és kiegészítők. Előbbieket aligha kell magyarázni, utóbbiba pedig az olyanok tartoznak, mint Harley Quinn pisztolya és hasonlók. Ám ezek a felszerelések nem csak a harcosok megjelenésére vannak hatással, hanem tulajdonságaikra is: az erőre és képességekre, valamint a védelemre és az életerőre. Emellett a drágább holmik tovább extrákat is nyújthatnak, mint a környezeti sérülésre való immunitás vagy a gyorsabb XP-gyűjtés. Arra is lesz lehetőség, hogy komplett szetteket összegyűjtsünk, de ez elég sokba fog kerülni, mivel drasztikusan megerősíti az adott harcost. Ilyen lesz például Batman kriptonit-páncélja. A színeket is kedvünkre variálhatjuk majd, ami vélhetően seregnyi rózsaszínbe öltözött Batmant fog eredményezni… Végezetül kedvenc karaktereink harcmodorát is befolyásolhatjuk azáltal, hogy meghatározott felszereléseket adunk nekik.
Az Injustice 2 új trailert is kapott ma, amelyben újabb harcos mutatkozik be. Ő Doctor Fate, aki varázslataival pusztítja el aktuális ellenfeleit – a videóban leginkább Supermant. Erre nekünk is lesz lehetőségünk május 16. után PlayStation 4-en és Xbox One-on.
Ilyen az Injustice 2 karakterszerkesztője
A GDC-n mutatták be a szerepjátékokat idéző játékelemet – és egy új trailer is érkezett.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Injustice 2
Platform:
Fejlesztő: NetherRealm Studios
Kiadó: Warner Bros. Games
Megjelenés:
2017. május 16. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]