Szűk egy hónappal ezelőtt jelentette be az EA, hogy a Ghost Games már javában dolgozik a következő Need for Speed epizódon, de akkor mindössze annyit árultak el, hogy nem kell majd állandó online kapcsolat hozzá. Hát ez nem sok. Tegnap viszont végre lerántották a leplet az új játékról, amelynek a címe is kiderült: jön a Need for Speed Payback!
Az első trailer alapján két dolog jutott eszembe: a készítők oda vissza megnézték az összes Halálos iramban epizódot, aztán leültek és pár órát csapattak a The Crew-val is. A jelek szerint a körítéssel (amely, ha a sorozathoz ragaszkodunk, akkor talán a közepes sikerű The Runt idézi leginkább) ezúttal sem lesz gond, legalábbis azoknak, akik szeretik a moziszerű sztorivezetést. Az viszont biztos, hogy nem viszik tovább a 2015-ös részben látott élőszereplős megoldást, a videóban ugyanis csak rendert láthattunk – de azt nem akármilyet. Emellett az is feltűnhetett, hogy ezúttal nem éjszaka, hanem nappal száguldozhatunk. A történet egy bizonyos Tyler Morganről szól, aki egykor az éjszakai illegális futamok koronázatlan királya volt, ám valakik valamikor csúnyán átvágták a palánkon. Mit is tehet ilyenkor egy hollywoodi klisé-sztori egyszeri főhőse? Kitaláltátok. Bosszút esküszik. Nos, mi ennek a bosszúnak lehetünk a részesei. Az egyszemélyes kampány során apránként kell újra felépítenünk bandánkat és segítségükkel leszámolni a kartellel, amely a város alvilágát irányítja. Beleértve a korrupt zsarukat is, akik a Need for Speed játékokhoz illő üldözéses jelenetekért felelnek majd.
Járgányok nélkül unalmas lenne a játék, ezért lesz belőlük ameddig a szem ellát. Ezeket öt csoportba sorolták: race, drift, off-road, drag és runner. A Payback egyik érdekes újítása lesz, hogy mostantól nem csak vásárolhatunk autót, hanem az út szélén is összeszedhetünk egyet-egyet. Mindig érdemes lesz nyitott szemmel kocsikázni Fortune Valleyben (ahol a történet játszódik), hiszen sosem tudhatjuk, melyik bokor alatt bukkanunk rá egy első látásra roncsnak tűnő csodára. Ezeket aztán szépen elvontatjuk a garázsba, ahol kívül-belül átalakíthatjuk aszerint, hogy mit is akarunk kezdeni vele. Röviden: visszatér a tunning is a játékba. Mint említettem, Fortune Valley lesz a játszóterünk, amely több egymástól teljesen különböző régióból áll. Száguldozhatunk Silver Rock City fényes utcáin, nyelhetjük a port Liberty Desert buckái közt, de farolgathatunk is Mount Providence vagy Silver Canyon kanyargós útjain.
A Need for Speed Payback első ránézésre ugyanolyan ígéretesnek tűnik, mint a legutóbbi epizód – csak épp egészen másként. A játék PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül, és november 10-én fog megjelenni. Természetesen nem marad majd távol az E3-ról sem, ahol az EA saját konferenciáján, június 10-én fogják bemutatni még részletesebben. Az első játékmenet-bemutatóra is ekkor kerül sor.
A játékot egyébként már most elő lehet rendelni a hivatalos oldalon. Itt két változat közül választhatunk. A Standard Edition csak az alapjátékot foglalja magába, míg a Deluxe Editionben megkapjuk mellé a Story Mission csomagot és a Platinum Car csomagot is.





