Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Az Atomicom stúdiójában készül a JCB Pioneer: Mars című sci-fi túlélőjáték. Ahogy az a címből is sejthető, ezúttal hatalmas erőgépek állnak majd rendelkezésünkre, hogy segítségükkel felépítsük az első kolóniát a vörös bolygón. E gépeket pedig a valóságban is ilyeneket gyártó JCB szolgáltatja majd. A készítők a minap egy vadonatúj előzetessel jelentkeztek, amelyben a játéktérről, vagyis a Marsról mesélnek nekünk. A fejlesztésben egyébként részt vesz Maggie Lieu is, aki az Európai Űrügynökségnél dolgozik és a vörös bolygó szakértőjeként segíti a stúdió munkáját.
A JCB Pioneer: Mars korai változata mától érhető el a Steamen.
