Négy évvel ezelőtt jelent meg az Ace Combat: Infinity, a repülős széria eddigi utolsó epizódja. A fejlesztők annak ellenére, hogy a premierkor már elérhető volt a PlayStation 4, a játékot kizárólag az előző generációs Sony-konzolra készítették el. Talán éppen ezért sem részesült olyan jó fogadtatásban (sem a kritikusok, sem a játékosok részéről), mint a korábbi epizódok. Ennek ellenére a játék online játékmódjait kiszolgáló szerverek mind a mai napig üzemelnek.
Mivel a PS3 lassan már történelem, valamint a Project Aces csapata minden idegszálával az új részre, az Ace Combat 7: Skies Unknownra koncentrál, nem is olyan meglepő, hogy a Namco ma bejelentette: jövő tavasszal végleg leállítják a szervereket. A még mindig aktív játékosok egészen 2018. március 31-ig játszhatnak még egymással, utána végleg földre kényszerülnek.
„Nem találok szavakat arra, hogy kifejezzem a hálámat a játékosok támogatásáért az évek során. Az Ace Combat: Infinity szolgáltatásai körülbelül 3 éve és 8 hónapja, a béta teszteket is beleszámítva pedig már 4 éve működnek. Az Ace Combat: Infinityvel egy közösséget szerettem volna létrehozni a légiszimulátor-rajongóknak. Ez nagy kihívás volt és a dolgok nem mentek mindig zökkenőmentesen, de a játékosok folyamatos támogatásának köszönhetően felbecsülhetetlen tapasztalatokra tettük szert és úgy érezzük, eljött a szolgáltatás végének ideje. Egyúttal szeretnénk megragadni az alkalmat és kifejezni a hálánkat a játékosok és rajongók felé, valamint megköszönni a fejlesztőknek a munkájukat, amit ebbe a projektbe fektettek. Közel 10 év telt el az utolsó számozott Ace Combat epizód óta, de a sorozat hamarosan visszatér az Ace Combat 7: Skies Unknown formájában. A hardveres platformok ugyan változhatnak, de a Project Aces továbbra is a legjobb ACE COMBAT élmény megalkotásán fog dolgozni. További jó repülést és találkozunk az égen!” – nyilatkozta a leállással kapcsolatban Kazutoki Kono, a sorozat márkaigazgatója.
