Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Battlestate Games híve a régi mondásnak, miszerint jó munkához idő kell. Éppen ezért nem kapkodják el első játékuk, az Escape from Tarkov fejlesztését sem. A játékról először három éve hallhattunk, majd elrajtolt az alfa változat, amelyet a támogatók tesztelhetnek. A fejlesztők rendszeresen jelentkeznek kisebb-nagyobb frissítésekkel, amelyek mind tartalmilag, mind technológiában igyekeznek előre lendíteni a játékot. Nemrégiben újabb mérföldkőhöz érkeztek a 0.10-es változattal, amelyhez a minap megérkezett az első kisebb javítás. Így az Escape from Tarkov jelenleg 0.10.5-ös verzióban érhető el.
Ennek egyik fontos újítása a bolhapiac megjelenése. A játékosok mostantól nem csak vásárolhatnak a játékon belüli piactéren, de el is adhatják számukra már haszontalan holmijukat. Beindulhat tehát az egymás közti seftelés. A termékeket különféle kategóriákba sorolják, amelyekhez kapunk részletes keresőt is, illetve vezethetjük a saját kívánságlistánkat is.
Látványosabb újdonság is érkezett: a gyógyszerek beadása és az ételek elfogyasztása is részletes új animációkat kapott. Ami pedig a technikai oldalt illeti, a mesterséges intelligenciát is alaposan gatyába rázták. Az NPC-k immár sokkal hatékonyabban cselekszenek, de kiszámíthatóbbá is váltak, hiszen a furcsa viselkedésminták zömét már kiirtották a kódból.
Hosszú még az út az Escape from Tarkov előtt, de az eddig látottak alapján továbbra is érdemes odafigyelni a játékra. A következő frissítésekkel új felfedezhető helyszín, a TerraGroup Labs is megérkezhet, amelyről az alábbi képeket tették közzé a készítők. A 0.10.5-ös frissítés részletes leírását a hivatalos oldalon olvashatjátok.













