Jon Shafer nevét sokan összekötik a Sid Meier’s Civilization V-tel, hiszen a sorozat korábbi részeinek tesztelése után csatlakozhatott a Firaxis csapatához, ahol aztán őt nevezték a máig nagyon népszerű stratégia vezető designerének. Shafer aztán elköszönt a stúdiótól, és megalapította a sajátját Conifer Games néven. Ennek első játékát még 2013-ban jelentették be, ám az At the Gates máig nem érkezett meg, pedig anno még a Kickstarteren is sikeres gyűjtést zártak.
Shafer és csapata immár hét éve dolgozik a stratégián, ám ez a hét év nem volt épp zökkenőmentes. Erről Shafer mesélt egy blogbejegyzésben, amelyben elárulta, hogy nem sokkal a projekt rajtja után felnőtt ADHD-t (hiperaktivitást) diagnosztizáltak nála, amely jelentősen megnehezítette a fejlesztést. Pedig minden idejét ennek szentelte olyannyira, hogy apránként teljesen elzárkózott az emberektől, és volt olyan időszak, amikor 110 órát töltött a számítógép előtt egyhuzamban (leszámítva a kötelező mosdóba járást). Emellett fokozatosan a személyes anyagi jóléte is veszélybe került.
Szerencsére Shafer idejében felismerte a problémákat, és tudatosan visszatért a helyes ösvényre. Ez pedig a fejlesztésre is jó hatással volt, így az At the Gates sok-sok év után végre tényleg megjelenhet. Erre a tervek szerint január 23-án kerül sor, a játék a Steam és a Humble Store mellett a hivatalos oldalon is megvásárolható lesz.
Az At the Gates természetesen egy körökre osztott stratégia, amely a Római birodalom virágzása idején játszódik. Mi azonban a saját népünket irányíthatjuk benne, a célunk pedig az elnyomó nagyhatalom uralmának megtörése lesz. Ehhez össze kell fognunk a különböző törzseket, fel kell fedeznünk a világot, begyűjteni az erőforrásait, majd azokból egy jól működő gazdaságot építve megteremteni az ütőképes hadseregünket.