Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Lassan, de biztosan halad előre a mindössze két főt számláló magyar stúdió, a Dark Blue Games új játékával, az Infected Shelterrel. A csapat ma új játékmenet-bemutatóval jelentkezett, amelyben kis ízelítőt adnak, hogy mire is számíthatunk.
A fejlesztők csak úgy jellemzik játékukat, mint a Mortal Kombat, a Dead Cells és a Castle Crashers szerelemgyerekét. Ennek megfelelően kellően véres lesz, időnk nagy részét lootolással és lövöldözéssel töltjük majd, mindezt pedig leginkább böngészős játékokat idéző grafikai körítésben tálalják.
Az Infected Shelter hamarosan új fázisba lép, ugyanis még ebben a negyedévben megérkezik a Steamre a korai változata. Ennek pontos premierdátumát pedig a következő napokban fogják közzétenni. Ha pedig minden az előre tervezett menet szerint alakul, akkor az év vége felé már a kész játéknak örülhetünk, amely PC mellett PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre is elérhető lesz.
