26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

E3 2019

Szeptemberben rajtol a Last Oasis korai változata

A játék az E3-as PC Gaming Show-n mutatkozott be.

Írta: GeryG 1 hozzászólás

Mintha DaVinci egykori masináit egy poszt-apokaliptikus fantasy világba ültettük volna. Ez lehet sokak első gondolata, ha megnézik a Last Oasis első képeit és előzetesét. A játékot az E3-as PC Gaming Show keretében leplezték le, a fejlesztő Donkey Crew stúdió pedig őszre datálja a korai változat premierjét.

A Last Oasis nem akármilyen történetet mesél majd el. Messzi-messzi egy nem annyira távoli galaxisban (olyannyira nem, hogy konkrétan itt a Földön) játszódik. Szóval sok ezer évvel napjaink után egy kozmikus katasztrófa megállította piciny bolygónk forgását, és mellé még grátisznak elpusztította a Holdat is. Éppen ezért a Föld immár két részre szakadt: amelyik fele a Nap felé néz, kietlen sivatagi pusztasággá változott, amelyik viszont a másik irányba, ott az örök sötétség és fagy az úr. Az emberiség pedig e két véglet közé szorult egy igen keskeny sávba, ahol még úgy-ahogy élhetőek a körülmények. Persze még így sem túl könnyű, ugyanis az életben maradáshoz muszáj az egyetlen még létező várost, Flotillát mozgatni. Szerencsére épp erre tervezték, csupán a megfelelő erőforrásokat kell neki biztosítani, hogy folyamatosan mozgásban maradjon.

A játékosok feladata lesz ezeket az erőforrásokat felkutatni, ehhez pedig egészen különleges gépezeteket hívhatnak segítségül. Mindezt egy nyílt világú MMO-túlélő játékban tehetik majd meg, ám e nyílt világ tele van nomád törzsekkel, akikkel meg kell küzdeni a nyersanyagokért.

A Last Oasis tehát egészen érdekes sztorival rendelkezik, más kérdés, hogy ezt miként sikerül majd egy MMO-ra ráhúznia a készítőknek. Erre a kérdésre először a szeptember 3-án rajtoló korai változatban kaphatunk választ.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis
  • Last Oasis

Last Oasis

Platform:

Fejlesztő: Donkey Crew

Kiadó: Donkey Crew

Megjelenés: 2020. március 26.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

vandorr
vandorr [60]
Már egy ideje fut a béta, amire lehet jelentkezni, és szerencsés esetben kipróbálni a játékot: https://steamcommunity.com/games/903950/announcements/detail/1584619034838432742
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)