A Cuphead a legjobb játékosokat is megizzasztó nehézsége mellett főleg a ’20-as, ’30-as évek jellegzetes rajzfilmjeit idéző látványvilágával szerzett milliós rajongótábort. A fejlesztő StudioMDHR jelenleg is dolgozik a játék első kiegészítőjén, ám a The Delicious Last Course sajnos 2020-ra csúszott.
De van jó hír is a játék háza táján. A napokban ugyanis a Netflix bejelentette, hogy a játék alapján új animációs sorozatot készítenek The Cuphead Show címmel. Egyelőre túl sok részlet nem ismert, de az biztos, hogy a sorozatban is Cuphead és tesója, Mugman kalandjait követhetjük majd nyomon az Inkwell szigeteken. A készítők elmondása szerint az elsődleges célközönség ugyan a gyerekek lesznek, így ehhez mérhető stílusra és korhatárra kell számítani, ugyanakkor tele lesz olyan poénokkal is, amelyeket inkább a felnőttek fognak érteni és értékelni.
A sorozaton – amelynek egyelőre nincs premierdátuma – olyan arcok dolgoznak majd, mint Dave Wasson (a 2013-as Mickey Mouse sorozat atyja) és Cosmo Segurson (aki a Rocko modern élete kapcsán vált ismertté).