2002-ben, vagyis közel tizenhét évvel ezelőtt jelent meg az EA és az akkoriban fénykorát élő Westwood játéka, a Command & Conquer: Renegade. Egy belső nézetű akciójátékról volt szó, amely önmagában nem lett volna akkora durranás, csakhogy a Command & Conquer stratégiai sorozat világába repítette a játékosokat. Éppen ezért a rajongóknak felejthetetlen élményt nyújtott, hogy GDI és a NOD tankjai és épületei közt szórhatták az ellenség katonáit. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy belső nézetből még építkezni is lehetett.
A Westwood nem feltétlenül e játék visszafogott fogadtatása miatt, de egy évvel később végleg bezárta kapuit. Ám az akkor még fiatal fejlesztők mára igazi veteránokká váltak, akik közül néhányan most a klasszikus valósidejű stratégiák aktuális szakértőjének számító Petroglyph csapatát erősítik. És e stúdióban jelenleg a fent említett Renegade szellemi örökösén, az Earthbreakersen dolgoznak.
Az Earthbreakers egy kifejezetten multiplayer módra kihegyezett FPS-RTS hibrid lesz, pont úgy, mint a nagy előd. Vagyis a játékosoknak bázisokat kell építenie, nyersanyagot gyűjtenie, majd abból sereget toborozva lerohannia az ellenséget. És a toborzott egységek közül bármelyik felett közvetlenül átvehetik az irányítást, hogy belső nézetben még inkább részesei legyenek a csatáknak.
Az Earthbreakers kizárólag multiplayer móddal fog rendelkezik, megjelenésére pedig valamikor 2020-ban kerülhet sor.