28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Védd meg az állatokat a Natural Instinctsben!

Minden állat sorsa a mi kezünkben van, de nem csak a játékban…

Írta: GeryG

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a környezetvédelem és azon belül a vadállatok védelmének fontosságát. Szinte naponta halnak ki különféle fajok, és ezért nagy részben az emberiség ténykedése okolható. Éppen ezért kell megragadni minél több lehetőséget, hogy felhívjuk az emberke figyelmét erre a problémára. Sőt, a legjobb, ha már a gyerekeket is ebben a szellemben próbáljuk nevelni. Ennek egyik új eszköze lehet a DreamStorm Studios új játéka, a Natural Instincts.

Egy oktató jellegű szimulátorról van szó, amelyben a játékosok szó szerint a vadvilág felett kapnak uralmat. A játékosok feladata a különféle vadállatok életének egyengetése lesz, gondoskodniuk kell a védelmükről is mind a ragadozókkal, mind az emberekkel szemben. Közben megfigyelhetik az állatok napi szokásait, tanulhatnak a viselkedésükről, mindezt testközelből úgy, hogy közben hatással is lehetnek rájuk.

Mindezt egy hatalmas, nyílt világban, ahol azonban minden napra jut valamilyen új fenyegetés. És közben természetesen az emberiség is egyre több teret elvesz az állatoktól, ezzel is meg kell birkóznia a játékosoknak.

A Natural Instincts egy kimondottan hasznos és ígéretes játéknak tűnik, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor fog megjelenni, ahogy az sem világos, hogy PC mellett konzolokra is elkészül-e.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts
  • Natural Instincts

Natural Instincts

Platform:

Fejlesztő: DreamStorm Studios

Kiadó: Games Operators

Megjelenés: 2021. július 22. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!