Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A lengyel Korgorus stúdió a két ünnep közé időzítette új játéka, a Dark Gravity bejelentését. Egy klasszikus shoot ’em upról van szó, amely low poly grafikával és az ígéretek szerint piszok nehéz játékmenettel próbálja majd meg magához csalogatni a játékosokat.
A történet a távoli jövőben, az ötödik világháború után játszódik, a játékosok pedig egy mindenre elszánt pilótát alakítanak benne. Vélhetően ennél sokkal jobban nem is fogják kibontani a sztorit a készítők, mert bár kizárólag egyszemélyes játékmódokat kapunk, nem a történet lesz a játék erőssége. A játékmenet a klasszikus shoot ’em up elemekből építkezik, de a fejlesztők ígérete szerint nagyon nehéz lesz minden pályát teljesíteni. Összesen tizenhét küldetést teljesíthetünk nyolc űrhajó valamelyikével, ezek során harmincnégy főgonoszt is likvidálnunk kell majd.
A Dark Gravity elsősorban PC-re készül, de a stúdió nem zárja ki, hogy később Nintendo Switchre vagy akár más konzolokra is elkészüljön. A PC-s premierre valamikor 2020 vége felé lehet majd számítani.












