A tegnap esti State of Play egyik újdonsága volt a Sumo Digital új játéka, a Hood: Outlaws & Legends. A játék ugyan jelen állás szerint csak PlayStation 4-re és PlayStation 5-re készül, de a kiadásért nem a Sony, hanem a Focus Home Interactive felel majd.

A Hood: Outlaws & Legends egy PvPvE akció-kalandjáték lesz, amely a klasszikus Robin Hood történetet csavarja meg itt-ott egy kicsit. Az egész hangulat eleve sokkal komorabb lesz. A törvényen kívüliek pedig nem egyetlen nagy sherwoodi csapatba verődve küzdenek Nottingham bírája ellen, hanem több kisebb gárdaként, akik történetesen egymással sincsenek túl jóban.
Ebből fakad majd a játék PvPvE jellege is, ugyanis a játékosok négyfős csapatokban küzdhetnek majd az MI és más csapatok ellen. A cél általában egy kincs megkaparintása egy-egy erődből, de ez csak elsőre hangzik egyszerű feladatnak. Nem elég ugyanis feltérképezni az erődöt, felkutatni benne a kincset, aztán egyszerűen kisétálni vele.
A siker kulcsa a jó taktika és az elővigyázatosság. A játékosok ugyanis korlátozott felszerelést vihetnek csak magukkal, a fogyatkozó készleteket pedig lekaszabolt ellenfeleiktől pótolhatják. Ha megvan a méretes kincsesláda, azt sem lehet majd a farzsebbe rejteni, bizony nehézkesen ki kell cipelni az erődből. Márpedig a zaj felkelti az őrök és a rivális bandák figyelmét.

Bár a frontális ütközet is egy opció lesz, sok esetben a lopakodás és a taktikus előrehaladás sokkal messzebbre fog vezetni. A csapatot is érdemes úgy összeállítani, hogy több taktikai elemet is lefedjenek. Valaki távolról veszélyes, más viszont kifejezetten a közelharcban érvényesül. A Hood: Outlaws & Legends tehát PS5-re és PS4-re is el fog készülni. A készítők egyelőre nem mentek bele a részletekbe, hogy miben különbözik majd a két kiadás egymástól, de azt már elárulták, hogy maximálisan ki fogják használni a DualSense kontrollerben lapuló extra képességeket is.

A játék leghamarabb is csak valamikor 2021-ben fog megjelenni, de ennél pontosabbat egyelőre nem tudni.