Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Watch Dogs Legion

Watch Dogs Legion trailerduó

Egy előzetes a történetről és egy másik a premier utáni bővítési tervekről.

2020.10.08. 15:04 | GeryG | kategória: Játék

Talán most már nem jön közbe semmi, és a hónap végén megjelenik a Watch Dogs Legion. A Ubisoft az elmúlt években eléggé letévedt a jó útról játékaival, ezért a legutóbbi komolyabb fiaskó után az összes épp futó projektjét alaposan átvizsgálta és inkább hónapokkal elhalasztotta. Ennek áldozata volt a Watch Dogs Legion is, amely az első két részhez mérten még nagyobb fába vágta a fejszéjét.

Erről a fáról szól a most érkezett két új előzetes is. Az első video konkrétan a szokásos story-trailer, amelyben egy picit mélyebben bevezetnek minket a történetbe. Londont egy titokzatos alak tartja sakkban, akit a rendfenntartók vért izzadva próbálnak elkapni. Ez azonban gyakran az ártatlan lakosság terrorizálásába csap át. A másik véglet pedig egy bűnszervezet, amely a már egyébként is megfélemlített lakosságon élősködik. A mi dolgunk lesz, hogy e két zsarnoki veszedelmet megfékezzük és felszabadítsuk a várost.

Amint azt már bizonyára minden rajongó jól tudja, ebben lényegében London teljes lakossága a partnerünk lesz, a Ubisoft ígérete szerint szinte bárkit beszervezhetünk az ellenállók közé. Sokan éppen ettől tartanak, hiszen ezt technikailag sem egyszerű kivitelezni, a történet szempontjából pedig egyelőre nagyon kérdéses, hogy egy-két konkrét főhős helyett egy városnyi NPC-t irányítva mennyire lehet majd átélni a sztorit. Majd kiderül.

A második video már a premier utáni időszakra koncentrál. A Ubisoft a többi nagy kiadóhoz hasonlóan előszeretettel sajtolja ki az utolsó filléreket is a rajongókból különféle DLC-kel, amelyeket természetesen egy season pass megvásárlásával olcsóbban lehet megszerezni. Ám ezúttal lehet, hogy tényleg megéri majd beruházni ezekre. Mert a DLC-k nem csak új DedSec küldetésekkel és egy rakás kozmetikai felesleggel zsúfolja majd tele a játékot, de a hírek szerint a teljes 2014-es Watch_Dogs is elérhető lesz majd.

A Watch Dogs Legion PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra október 29-én fog megjelenni. Ezt követi majd november 10-én az Xbox Series X, november 12-én pedig a PlayStation 5 premier, végül a sort november 24-én a dobozos kiadás fogja zárni. ■

Az olvasás mellett szívesen írnál is híreket?
» Jelentkezz hozzánk hírszerkesztőnek! «

Watch Dogs Legion
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Watch Dogs Legion

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló