28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Urban Strife – a MicroProse zombikkal kísérletezik

Az újjászületett kiadó a háborús játékok mellett egy körökre osztott taktikai-túlélőjáték felett is bábáskodik.

Írta: GeryG 5 hozzászólás

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Néhány hónapja támadt fel hamvaiból az előző évezredben meghatározó szerepet betöltött MicroProse kiadó. Azóta szinte minden hónapra jut egy-egy újabb bejelentés részükről, és úgy tűnik, ez a folyamat egyelőre nem is áll meg. Legújabb játékuk azonban merőben eltér az eddig bejelentettektől.

Míg ugyanis az eddig bejelentett projektek zöme valamilyen háborús játék volt, addig a White Pond Games stúdiójában készülő Urban Strife egy szerepjátékos elemekkel megtámogatott, körökre osztott zombis taktikai-stratégiai játék lesz. A történet valahol az USA nyugati államaiban, Urban városában játszódik. Sokat nem lehet tudni az apokalipszis eredetéről, annyi viszont biztos, hogy az események 2006-ban játszódnak, két évvel a kis híján az emberiség pusztulását okozó zombitámadások után. A játékosok egy egyszerű túlélőként kezdik meg kalandjaikat, aki szerencsével egy elhanyagolt menedékben köt ki egy maréknyi elcsigázott túlélő között.

A játék célja, hogy minél tovább kihúzzuk, megjavítsuk és kibővítsük a menedéket, és közben valahogy megtaláljuk a helyünket a megváltozott világban. A környéken ugyanis amellett, hogy mindenfelé zombik tömegei kószálnak, három nagy banda is harcol az uralomért. Az egykori katonákból lett lázadók, a zombiőrült szektások és egy gyilkos motoros banda. Bármennyire is nem szimpatikus egyik sem, valakivel kénytelenek leszünk szövetségre lépni, különben esélyünk sem lesz a túlélésre. Akárhogy is döntünk, az nem lesz jó, komoly áldozatokkal és következményekkel fog járni, de nincs más választásunk.

Ami a játékmenetet illeti, egész összetettnek ígérkezik. Amellett, hogy táborunkat foltozgatjuk és a túlélők életét menedzseljük, természetesen rendszeresen portyáznunk kell további nyersanyagokért és használható holmikért a városban. Amikor ellenségekkel keresztezzük egymás útját, jöhet a körökre osztott harc. A fejlesztők ígérete szerint annak ellenére, hogy a klasszikus akciópontos rendszert kapjuk, lesz benne újdonság. Az egyik ilyen, hogy a zombik nem egyenként, hanem egyszerre mozognak majd a maguk körében, de közben mindegyikük saját érzékeire hagyatkozik.

Rengeteg fegyvert használhatunk a pisztolyoktól a puskákon át a karabélyokig, de lesznek közelharci fegyvereink is. A fejlesztők ígérete szerint élethű ballisztika jellemzi majd a lőfegyvereket: a találat esélye és a sebzés mértéke függ a távolságtól, az adott fegyver erejétől és a lőszer típusától, illetve a környezeti adottságoktól is. Minden fegyver más szituációban lesz hatékony, így nem mindegy, hogy mikor mit választunk. Emellett a jól célzó karakterekkel lehetőségünk lesz testrészekre célzott lövéseket leadni. Így akár egy lövéssel végezhetünk célpontunkkal, de ha a helyzet úgy kívánja, akár le is lassíthatjuk őket.

Az Urban Strife érdekes játéknak ígérkezik, de egyelőre még várnunk kell a megjelenésére. A premierre leghamarabb is csak valamikor 2021 őszén lehet majd számítani PC-n. Hogy emellett mely platformokra készülhet még el, azt csak később fogják tisztázni a készítők.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Urban Strife
  • Urban Strife
  • Urban Strife
  • Urban Strife
  • Urban Strife
  • Urban Strife
  • Urban Strife
  • Urban Strife
  • Urban Strife

Urban Strife

Platform:

Fejlesztő: White Pond Games

Kiadó: MicroProse

Megjelenés: 2024. december 10. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

montanosz
montanosz [128]
első küldetés előtt érdemes felfegyverkezni és mindent összegyűjteni ami hasznos lehet a professzor megkeresésében.
- egy örült szekta a Légio veszélyesebb mint a zombik, római ruhát hordanak innen felismerhetők.
- zombik nappal kevéséb veszélyesek mint éjjel
- fegyverek lőszer híján közelharcra is alkalmasak, ugy mint az első pályán megszerzett feszítő vas, amivel törni zuzni is lehet (kocsi ablakot) vagy bejutni helyekre...hangoskodással vigyázni kell, de ez is felhasználhato csapdának...elindulnak a hangirányába és közben egy másik karaktewrrel hátulrol lehet végezni az ellennel
montanosz
montanosz [128]
1.pálya
itt menekülni kell, lopakodva kinyrni a zombikat, egy csapás a fejre elég, feszítő vas a mentőautoban fegyvernek.
Mindenféle cucc az autokba, benzines kanna, elsősegély csomag, stb, utána evakulácios zona.
A bázisra érve dialogusok és választási lehetőségek
montanosz
montanosz [128]
megjelent a prologusa,játszható

https://pixeldrain.com/api/file/dNHSunRs
montanosz
montanosz [128]
remek lesz
Baracklekvár
Baracklekvár [1796]
Hát, ez meglehet vásárlós lesz. Csupán a Microprose és "körökre osztott" így egy mondatban máris nosztalgikus érzéseket ébreszt...
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (5 db)