28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Akvarisztikára fel, készül a Fishkeeper!

Konkurenciát kaphat a nyáron bejelentett Aquascaping.

Írta: GeryG

Ki gondolta volna, hogy egyszer az akvarisztika is videojáték-téma lesz? Horgászszimulátorok már régóta vannak, de olyan játékok, amiben berendezhetjük saját akváriumunkat, még nem nagyon. Most viszont már kettőről is tudunk. Idén nyáron jelentette be a Games Operators kiadó, hogy az Aquascaping, amelyben akár egész tengeri állatkertet is építhetünk.

Most pedig az indie Blinkclick Games jelentette be, hogy dolgoznak első játékukon, amely a Fishkeeper címet kapta. A lényeg ebben is hasonló: meg kell terveznünk, meg kell építenünk és üzemeltetnünk kell saját akváriumainkat. Ahogy az az első előzetesből kiderül, sok dologgal elüthetjük majd az időt.

Amellett, hogy ténylegesen meg kell tervezni és be kell rendeznünk az akváriumot talajjal, dekorációs kövekkel és gyökerekkel, be kell ültetnünk növényeket, illetve össze kell válogatnunk a tartani kívánt halakat is. Ha mindez megtörtént, akkor már csak arra kell figyelnünk, hogy a halak jól is érezzék magukat. Javítanunk kell a hibákat, tisztítani a szűrőt, és persze etetni, gondozni a halakat.

Ha mindent jól csinálunk, akkor egy egész jól működő kis ökoszisztéma kel életre az üvegfalak között. Még akár a halak szaporítását is megpróbálhatjuk. Ha pedig szeretnénk még közelebb kerülni állatainkhoz, akkor betehetünk egy minitengeralattjárót, amit külső nézetből irányítva fényképeket készíthetünk az akvárium belsejéből.

A Fishkeeper érdekes projektnek tűnik, amely kizárólag PC-re készül, de egyelőre nem tudni, mikor jelenhet meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Fishkeeper
  • Fishkeeper
  • Fishkeeper
  • Fishkeeper
  • Fishkeeper
  • Fishkeeper
  • Fishkeeper
  • Fishkeeper

Fishkeeper

Platform:

Fejlesztő: Blinkclick Games

Kiadó: Blinkclick Games

Megjelenés: 2021.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!