A Warframe még 2013-ban kezdte meg pályafutását PC-n, mint egy ingyenes, online, sci-fi akció-szerepjáték. A Digital Extremes alkotása persze ma már szinte nem is emlékeztet egykori önmagára, rengeteget bővült és finomodott az évek során. A kezdetekben elérhető egy helyszínhez és négy páncélhoz képest ma már tizennyolc bolygón és három nyílt világban kalandozhatunk, harminc küldetést teljesíthetünk és ehhez negyvennégy páncél áll rendelkezésünkre. A stúdió szép fokozatosan a platformok listáját is gyarapította: előbb PlayStation 4-re és Xbox One-ra, majd Nintendo Switchre is elkészült.
Mától pedig tovább bővül a lista, ugyanis megérkezett a Warframe PlayStation 5 kiadása is. A fejlesztők ígérte szerint az új kiadás kihasználja a konzolban rejlő erőt, így 4K-s felbontás mellett is stabil 60 fps-re számíthatunk. A töltési idők is sokat rövidülnek, illetve kapunk új dinamikus fény-árnyék effekteket is, a textúrákat pedig élesebbre cserélték.
Természetesen a Warframe PlaySation 5-ön is ingyenes, aki pedig PlayStation 4-en kezdte meg a játékot, az minden mentését átemelheti az új generációs konzolra is. Arról nem is beszélve, hogy a két platform között közös játékra is van lehetőség. Végül, de nem utolsósorban a játékosok PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön is ingyen megkapják a nagyjából 30 dollárnyi exkluzív tartalommal kecsegtető Warframe: PlayStation Plus Booster Packot is.