A német Daedalic Entertainment karolta fel a Liquid Pug stúdiót, akik új játékukon dolgoznak, ez lesz a Godlike Burger. A fejlesztők fogták a klasszikus étteremmenedzser játékmenetet és kilőtték a világűrbe.
A Godlike Burgerben tehát egy hamburgerezőt kell majd üzemeltetnünk, csak épp valahol a galaxis egy messzi-messzi pontján. Ennek megfelelően a vendégkörünk is meglehetősen változatos lesz. Amit viszont ők nem tudnak, hogy a fincsi hamburger, amit itt kapnak egy titkos összetevőt is tartalmaz: őket magukat.
A játékban amellett, hogy megtervezzük, felépítjük és berendezzük intergalaktikus hamburgerezőnket, azt is ki kell találnunk, hogyan tegyük el láb alól a hullámokban beérkező vendégeket úgy, hogy azzal ne keltsünk feltünést. Ehhez használhatunk csapdákat vagy egyszerűen ledöfhetjük őket, amikor senki sem figyel. Aztán irány a konyha és már serceghet is az alien-húspogácsa a sütőlapon.
A Godlike Burger korai változata a tervek szerint valamikor az első félévben fog megjelenni PC-re.











