28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Days Gone ray tracing nélkül

A játék hamarosan megjelenő PC-s változata sem a ray tracinget, sem a DLSS-t nem támogatja.

Írta: GeryG

A ray tracing az utóbbi évek nagy technológiai áttöréseként lett tálalva, ám máig nem igazán tudta komolyan megvetni a lábát. Ez persze jelentős részt annak is betudható, hogy a ray tracinget érdemben kezelni tudó videokártyák árai jelenleg egy közepes állapotú használt autóéval vetekednek. De talán az új konzolgeneráció felpörgetheti majd a dolgokat.

Ma már talán joggal várhatnánk el, hogy egy PlayStation 4-ről PC-re átpakolt játék esetében a ray tracing már szerepeljen a grafikai beállítási lehetőségek listáján. De nagyon úgy tűnik, hogy a Bend Studio másképp gondolkozik, ugyanis a PC-re hamarosan megjelenő Days Gone nem fogja támogatni sem a ray tracinget, sem pedig a DLSS technológiát.

Erre egy rövid blogbejegyzésben derült fény, amelyben a Kevin McAllister (és nem McCallister…) számolt be a PC-s változatban kerülő fejlesztésekről. A bejegyzésből kiderül, hogy a játék nem fogja támogatni a ray tracinget, ahogyan a DLSS technológiát sem. Ami különbség lehet, hogy utóbbi kapcsán ott szerepel a „jelenleg” szócska, ami arra engedhet következtetni, hogy utóbbit később mégis elérhetővé teszik. Viszont ezen logika alapján a ray tracinget nem.

A Days Gone május 18-án fog megjelenni PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Days Gone

Platform:

Fejlesztő: Bend Studio

Kiadó: Sony

Megjelenés:
2019. április 26. PS4
2021. május 18. PC
2025. április PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!