Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Deadwater Saloon

Irány a vadnyugat a Deadwater Saloonban

Egy poros koszfészek legmenőbb szalonját fogjuk irányítani. Vagy sem.

2021.10.22. 15:44 | GeryG | kategória: Játék

Lassan ismét egyre népszerűbbé válnak az ilyen-olyan tycoon játékok. Most például a CreativeForge jelentette be, hogy sok más projektje mellett a Creative Storm Entertainment stúdiójában készül a Deadwater Saloon, amely a vadnyugat egy eldugott szegletébe, egy koszos kis porfészek (vagy poros kis koszfészek… mindegy) repíti majd a játékosokat.

A játékban – ahogy arra a címből azért már lehet asszociálni – egy szalon, vagyis a helyi élet egyik központja felett kapjuk meg az irányítást. A játék a karakterünk megalkotásával kezdődik, de ez nem csak egy avatár lesz, hanem egy fontos láncszeme a történéseknek. Nem csak a szalont kell majd ugyanis igazgatnunk, de a karakterünk magánéletét is, akivel akár meg is nősülhetünk. Hogy milyen figurát faragunk belőle, az is teljesen rajtunk áll.

Azt viszont érdemes lesz szem előtt tartani, hogy nem mindegy, a város lakóival milyen kapcsolatot alakítunk ki. Virágzó barátságokat köthetünk a pappal, a kováccsal vagy a seriffel, de akár kegyetlenül le is számolhatunk azokkal, akik az életünkre törnek.

Ami pedig a szalont illeti, az alapoktól kell megterveznünk, felépítenünk, berendeznünk és aztán üzemeltetnünk is. Gondoskodnunk kell a megfelelő alkohol-utánpótlásról (mert aki vizet akar inni, az dugja a fejét a lóitató vályúba, odabent whiskyt szokás inni…!), felvehetünk csapost, szakácsot, felszolgálót, de akár bárzongoristát, krupiét vagy prostikat is.

A Deadwater Saloon kizárólag PC-re készül, megjelenésére leghamarabb 2022 tavaszán lehet számítani. ■

Az olvasás mellett szívesen írnál is híreket?
» Jelentkezz hozzánk hírszerkesztőnek! «

előző
következő
Irány a vadnyugat a Deadwater Saloonban
Irány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater SaloonbanIrány a vadnyugat a Deadwater Saloonban

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló