28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Nyártól Switchen is ripityára törhetjük a verdákat a Wreckfestben

PC, PlayStation és Xbox konzolok után idén újabb platformra látogat a virtuális roncsderbi.

Írta: GeryG

A Bugbear stúdió egyelőre nem érzi úgy, hogy valami vadonatúj játékba kellene fognia vagy legalábbis azt nem kötik a rajongók orrára, ha mégis. Ehelyett évek óta a Wreckfest különböző változatain és kiadásain szorgoskodnak. E munkájuk eredményeként az autós játék szép sorban elkészült PC-re, majd PlayStation 4-re és Xbox One-ra, később pedig PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. A sort eddig a Stadia kiadás zárta, de a legfrissebb hírek szerint ez idén nyáron változni fog.

Készül ugyanis a játék Nintendo Switch változata is, amely nem csak az alapjátékot, de annak két szezonra való kiegészítését is tartalmazni fogja. A fejlesztők ígérete szerint stabil 30 fps-sel fog „száguldani” a játék, amelyben 16 fős online multiplayer mód is lesz. A kiegészítőkkel pedig közel három tucat extra autó és azokhoz rengeteg extra kozmetikai elem is kerül a játékba.

A Wreckfest a tervek szerint június 21-én jelenik majd meg Nintendo Switchre.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Wreckfest (Next Car Game)

Platform:

Fejlesztő: Bugbear Entertainment

Kiadó: THQ Nordic

Megjelenés:
2018. június 14. PC
2019. augusztus 27. PS4, X1
2021. június 1. PS5
2022. június 21. Switch

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!