28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Újra megmutatta magát a régóta készülő Scorn

A „gigeri” horror kalandjáték mindjárt két rövidke ízelítőt is adott magából.

Írta: GeryG

Az Ebb Software csapata legalább 2017 óta dolgozik különleges horror kalandjátékán, a Scornon. Ám a projektet hiába támogatta többek közt a Kepler Interactive és a Humble Bundle is, máig nem érkezett meg a játék. De ettől még a munka folyik, ezt bizonyítja két vadonatúj videós szösszenet is.

A szösszenet itt mos elég jól megállja a helyét, mert a két bemutató tényleg alig hosszabb néhány lélegzetvételnél, a kettő együtt sem éri el az egy percet. Viszont arra kiválóak, hogy megmutassák a játékmenet egyik-másik részletét.

Az első videón egy puzzle-t láthatunk, amelyben egy kapcsolót kell megfelelő irányba és a megfelelő időben mozgatni. Mindeközben olyan gurgulázó hangokat hallunk, ami azt a benyomást kelti (ahogy az egész játék is), hogy a kapcsoló valójában egy élő organizmus.

A második videón pedig egy régóta zárt kapu kinyitásának folyamatát láthatjuk, amelyhez az általunk irányított karakternek egy gépbe kell dugnia mindkét karját. Ez is a fentihez hasonlóan gyomorforgató effektekkel jár.

A Scorn jelen állás szerint valamikor idén októberben jelenhet meg, de ezt azért ne tekintsük kőbe vésettnek. A játék PC-re és Xbox Series X/S-re készül.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn
  • Scorn

Scorn

Platform:

Fejlesztő: Ebb Software

Kiadó: Ebb Software, Kepler Interactive

Megjelenés:
2022. október 14. PC, XSX
2023. ősz PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!