25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

A düh tappancsai – készül az Anger Foot

A Devolver Digital kiadóhoz tökéletesen passzoló akciójáték készül, a demóját már most ki is próbálhatod.

Írta: GeryG

A Devolver Digital kiadótól már megszokhattuk, hogy azonnal rárepülnek bármilyen a normálistól picit is eltérő játékra. Márpedig a Free Lives stúdiójában készülő Anger Footra ez tökéletesen igaz. Egy pörgős FPS-ről van szó, amelyben a lövöldözésen túl a rugdosódásé lesz a főszerep.

Nehéz lenne összefoglalni, miről is fog szólni a játék, de a lényeg, hogy névtelen hősünk Shit Cityt próbálja meg kivakarni a ganyéból. A várost uraló gengszterek elég fura fickók, hisz van köztük poliptól kezdve antropomorf krokodilon át sok egyéb forma is. Őket kell mindenféle fegyverekkel és azokon túl a jobb (néha a bal) lábunkkal átterelni az örök vadászmezőkre.

Az előzetes tanúsága szerint küldetésünk során szó szerint töviről hegyire bejárjuk majd Shit Cityt (az egész város egy nagy WC-csésze…), hiszen megfordulunk majd a csatornákban és a felhőkarcolók tetején is.

Az Anger Foot kizárólag PC-re készül és megjelenésére valamikor 2023-ban lehet számítani. Viszont a Steamen már most is elérhető a demója.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot
  • Anger Foot

Anger Foot

Platform:

Fejlesztő: Free Lives

Kiadó: Devolver Digital

Megjelenés: 2023.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!