28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Két kiadásban is megjelent a Soulstice

A sötét fantasy RPG három platformra érkezett meg egyidejűleg.

Írta: Jaxx

Google

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

A tavalyi E3-on mutatkozott be a Soulstice, mely szerepjáték érdekes háttértörténetével és gyönyörű világával tűnik ki először. Keidas szent királyságának egyensúlya megbomlik, amikor a wraithek megtámadják az élők világát, de nemcsak elpusztíthatják őket, meg is szállhatják, így létrehozva pusztító szörnyetegeket, akik a hétköznapi embereken élősködnek. Egyetlen lehetőség marad csak védelmükre, mégpedig két lélek összekapcsolásával, a chimerák születésével.

A játék launch trailerében az egyként újjáéledt Briar és Lute küzdelmét nézhetjük meg a mindent elárasztó gonosz ellen.

A Soulstice Ilden városában játszódik, ahol két főhősünk minden legyőzött ellenféllel egyre közelebb jut a pusztulás forrásához, az égen nyílt másvilági kapuhoz. Briar és Lute nővérekként születtek, előbbi emberfeletti erőkre tett szert, mikor testvérét feláldozták, a lelküket pedig összekapcsolták. Egyidejűleg irányítjuk majd mindkettejüket, a közelharci támadások és kombók összeolvadnak a mágikus képességekkel.

A játékban a fegyvereket folyamatosan oldjuk fel és fejlesztjük a játékmenetben, akár egy kombó kellős közepén is másikra válthatunk. Változatos helyszíneken bukkanunk puzzle-kre és titkokra a romokban lévő városon belül és minél közelebb jutunk a gonosz magjához, annál borzalmasabb és veszélyesebb lényekkel találjuk szembe magunkat. Közben persze a testvérpárral kapcsolatban is kiderül az igazság, ám mindenképp együtt kell dolgozniuk, hogy hűek maradhassanak felbonthatatlan kötelékükhöz.

Cikkajánló
Az E3-on mutatkozott be a Soulstice

Az E3-on mutatkozott be a Soulstice

A hibridek két harcos lelkének összeforrasztásából születnek.

A Soulstice PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re jelent meg. Az alap kiadáson kívül pedig egy Deluxe Edition is elérhető, mely a játék zenéjét, digitális művészeti könyvét és játékbeli tárgycsomagot tartalmazza.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice

Soulstice

Platform:

Fejlesztő: Reply Games Studios

Kiadó: Modus Games

Megjelenés: 2022. szeptember 20.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!