
Úgy tűnik, hogy a videojátékos mozifilmek átka a több éves csúszás. Kitűnő példája volt ennek az Uncharted, amely csak egy évtizedet váratott magára, mire végre a mozikba került és a végeredmény is hagyott némi kívánnivalót maga után. Jelenleg is több videojátékos kötődésű projekt fut Hollywoodban, az egyik ilyen a Borderlands mozi.
Ennek forgatása még 2021-ben rajtolt el, de mindenféle okokból máig nem készült el a film. Sőt, egyelőre kissé döcög a szekér, amely a legfrissebb hírek szerint még kocsist is váltott. Kiderült ugyanis, hogy az eredeti rendező, Eli Roth helyét Tim Miller vette át. Ő eddig rendezőként két blockbustert jegyez, a Deadpoolt és a Terminátor: Sötét végzetet. Producerként viszont mindkét Sonic mozinál közreműködött, így videojátékos kötődése is van.
A film első tesztvetítéseit tavaly év végén tartották, majd Tim Miller máris munkához látott, elrendelte egy sor jelenet újraforgatását. Ezzel együtt azt továbbra sem lehet tudni, hogy a film miről fog szólni, illetve egyáltalán mikor kerülhet a mozikba.
A stáblista egyébként kifejezetten impozáns. A szereplők közt ott van Cate Blanchett, Haley Bennett, Jamie Lee Curtis, Kevin Hart, Jack Black és Gin Gershon is.